Balogh István: „Nekem szerencsém volt…”. A 100 éve született Balogh István emlékére - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 42. (Nyíregyháza, 2012)
Balogh István visszaemlékezése - Debrecen bombázása
Balogh István: „Nekem szerencsém volt..." dőltek romba. Nálunk szerencsére semmi kár nem esett. Apámat is a Domb utcán találta a bombázás, de az a rész nem kapott. Ő azonnal felrakta a kocsira a családot - két gyerek volt már akkor - és kivitte a tanyára, a Cserére.43 A tanyánk később a városi ismerősök menedékévé vált, előfordult, hogy negyvenen is aludtak nálunk. A megismétlődő bombázások után sokan a tanyákra költöztek ki a városból. Aki csak tehette, ment. Ez még nem is az igazi menekülés volt, az csak az augusztusi szovjet bombázások után vált általánossá. A környékünket az angolszászok bombázták, főleg a vasúti gócpontokat, Püspökladányt kétszer is, Szolnokot, Szatmárnémetit. Augusztusig főleg éjszakai bombázások voltak, láttuk a „nagy kivilágítást". A debreceni bombázás az állomásban nagy kárt tett, két vágány maradt épségben, azt úgy-ahogy, keservesen helyreállították. Ezen közlekedtek a vonatok, amennyire tudtak, de már akkor a személyforgalom megszűnt. Egy- egy alkalmi vonat indult, de a német katonai szállítások voltak a fontosabbak, megelőztek minden személy- és teherszállítást. Ez volt talán a város és a környék szerencséje. Később ugyanezt tapasztaltam Szatmár megyében, amikor ott főispán lettem, mert annak az évnek a nagy termését jóformán a raktárakban találta a felszabadulás. Nem tudtak elszállítani belőle semmit. Románia átállása után a szovjetek bombáztak. Menetrendszerűen érkeztek, ha nyolcig nem jöttek, azon az éjszakán nyugodtan lehetett aludni. Esténként valóságos népvándorlás indult az erdők fele. A Nagyerdő, a Csere és a halápi erdő tömve volt éjszakázókkal, akik aztán tíz óra fele, ha már biztonságosnak érezték a levegőt, vagy tudták, hogy már nem lesz bombázás, visszatértek a városba. Azzal kezdődött a bombatámadás, hogy egy rakéta kigyulladt a város fölött, utána több „sztálingyertya" [világító rakéta], ezt öt-hat perces késéssel követték a gépek. Ezek nem túl súlyos, 25-50 kilós bombákat dobtak le, amelyek legfeljebb csak a padlásfödémet ütötték át. Ezt onnan is tudom, hogy a Déri Múzeum egy alkalommal ilyen bombát kapott. A padlás beszakadt ugyan, de a második emelet csak a légnyomástól sérült meg. Ugyanúgy a mellette lévő Fűvészkert utcai általános iskolának a Kollégium felőli végét egy fel nem 43 „Pista is azt mondta, nem kell idegeskedni, Debrecent nem bombázzák... Megnyugtatásomra ásott a barackfa alatt egy négyzetméter nagyságú gödröt, a reggeli légiriadó után ebben kuporogtunk... Szörnyű, soha nem hallott robbanások, felettünk fekete, gomolygó füst, körülöttünk repeszdarabok, pernye hullott. Kis házunk csörömpölt, zörgött, mintha összeomlani készülne. Talán már nincs is... De aztán, mivel az ablakokat még idejében kinyitottam, csak az előszoba vastag tükre tört apró darabokra. Pista gyorsan hazakerült, megnézett minket, de sietett vissza a múzeumba. Apósom a Vidoni Szalámigyár (ma a ruhagyár) előtt egy akácfa alatt élte túl az egészet. Onnan mindjárt értünk jött, gyerekestül, spenótostul, tálastul felrakott minket a kocsira, vitt ki a tanyára. ” Részlet dr. Balogh Istvánné Dávid Gabriella kiegészítéséből. 60
