Balogh István: „Nekem szerencsém volt…”. A 100 éve született Balogh István emlékére - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 42. (Nyíregyháza, 2012)
Balogh István visszaemlékezése - Az erdőspuszták világa
Az erdőspuszták világa tanulóra rábízta a két kisebb osztályt. Mit kellett tennie? Szorzótáblát tanítani: egyszer egy az egy... kórusban végig mondtuk. Olvastatni kellett az ábécés könyvből. Aki nem tudott jól olvasni, azt fel kellett jelenteni:- Tanító úr kérem! Kis Miska még nagyon erősen bagadozik. Az iskolai munkához hozzátartozott a felkérdezés. Könyv nélkülit is kellett tanulni, verseket tanultunk akkor. Külön-külön mindenkinek felelni kellett. Voltak gyengébbek és voltak jobbak. Sok szegény majoros gyerek, vákán- csos gyerek járt oda, azokkal nemigen foglalkoztak, szegények, azért valahogy keresztül tudtak vergődni a négy osztályon. Általában mi is szegények voltunk. Emlékszem, nekem is egy pár csizmám volt egy télen, abban kellett járni, ha az elnyűtt, talpaltattuk, foldoztattuk. Amint kinyitott az idő és enyhébbre fordult, lerúgtuk a csizmát és mezítláb jártunk az iskolába. Egész addig, amíg a hó le nem esett, cipő, csizma nem került a lábunkra. Amíg tanyán jártam iskolába, a cipőt nem is ismertem, csak csizmát. Iskolatársaim, akik szegények voltak, azért maradtak ki az iskolából, mert csizmát, ruhát se tudtak nekik szerezni. Rongyosok nem voltak, foltos ruhások voltak. Ha fenn kellett maradni az iskolában, mert olyan rossz volt az idő, a tanító konyhájáról kaptak valami kis ennivalót. Jött néha olyan hófúvás, hogy nem is tudtak hazamenni a gyerekek, akik távolabb laktak, amíg a szülők értük nem mentek. Velem is megesett. Varga József volt a mi tanítónk, sokáig ott tanított, csak majd a harmincas évek végén került be Debrecenbe. Legalább harminc esztendeig ott szolgált. Ő sem volt valami módos, de legalább fizetést kapott. Az iskolának volt másfél hold földje, a tanító javadalma, azon gazdálkodni tudott. A tanító földjét az ismétlősök művelték meg, az volt a gyakorlati foglalkozás. Voltak tehát ismétlősök is, a 12-14 éves gyerekeknek hetenként kétszer fel kellett volna járni, szerdán és szombaton délután. Az ismétlőiskolának volt egy egységes tankönyve, amiben minden benne volt az olvasástól a történelemig, a földrajzon és a számtanon keresztül a közismereti tárgyakig, még az állampolgári ismeretek is. Ebből kellett volna tanulni. Kettőnek sem volt egy könyve (már akiket én ismertem), nem is sokat tanultak. A tanító aztán kiküldte őket kapálni, gyomlálni. Végeztek, amit tudtak. Faiskolát is kellett volna tartani, mi azonban nem foglalkoztunk vele. A bánki tanító faiskolát is nevelt az illetményföldjében, tanította az oltást is, de ez nem volt általános. Ezek a tanyai tanítók félig-meddig parasztok voltak, bár iskolai végzettségük szerint mind tanítóképzőt végeztek a Kollégiumban, módszeresen is tanítottak. Az állami tanítói képesítéshez a tanítóképzőt el kellett végezni. A tanítók magukban éltek kint. Jószágot mindegyik tudott tartani, mert az erdő nekik is legelőt szolgáltatott. A mi tanítónknak, Varga Józsefnek az apja csizmadia mester volt és az iskola konyhájában rendezte be a tákoló műhelyét, 29
