Balogh István: „Nekem szerencsém volt…”. A 100 éve született Balogh István emlékére - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 42. (Nyíregyháza, 2012)
Balogh István visszaemlékezése - Gyökerek
Balogh István: „Nekem szerencsém volt...” az első világháborúban. Nagyapám haláláig várta, hogy hazaérkezik. Külön neki nevelt két lovat, hogy ha majd hazajön a Feri fia, akkor azt átadja neki, de nem jött haza. A lányok, úgy látszik, kapósak lehettek, mert mozdonyvezető férje volt az egyiknek, a másiknak gubacsapó mester. A harmadiknak malomtulajdonos, de az még mindenféle más egyéb vállalkozásba is belefogott, a darabont-korszak alatt még képviselőjelöltnek is indult. A malom most is megvan mint darálómalom a Diószegi útfélen, az állategészségügyi állomás mellett. Vállalkozásába azonban hamarosan belebukott, mert ő is szedte a vámot meg a molnárja is. A családi hagyomány szerint kérdezgette a főmolnárt:- Kiszedted a vámot? _ Igen. Id. Balogh István (1910 előtt)- Látta a paraszt?- Nem látta.- Akkor szedd ki még egyszer! Úgyhogy a kuncsaftok hamarosan elszoktak a malomtól. Természetesen több malom is volt akkor Debrecenben. Az apám elég későn, huszonnégy éves korában nősült meg, a katonáskodás után. Katonaként bejárta az Osztrák-Magyar Monarchiát, Bécsben, Temesváron katonáskodott, IV. Károly volt a zászlóaljparancsnoka, a későbbi király. Még akkor nem volt trónvárományos sem, mert csak Ferenc Ferdinánd halála után jöhetett számításba mint trónörökös. Apám sokat mesélt róla, azt is elmondta, hogy nagyon keveset tudott magyarul. „A fene egye meg nekem magát, hogy áll ottan!" - ez volt az egyik kedvenc mondása. Apám bejárta az egész monarchiát. Én, már idős koromban, mikor már egy kicsit szabadabb lett a világ, végigmentem azokon a helyeken, ahol katonáskodott. A bécsi kaszárnyákat láttam, Temesvárra persze nem jutottam el.
