Balogh István: „Nekem szerencsém volt…”. A 100 éve született Balogh István emlékére - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 42. (Nyíregyháza, 2012)

Balogh István visszaemlékezése - Gyökerek

Balogh István: „Nekem szerencsém volt...” az első világháborúban. Nagyapám haláláig várta, hogy hazaérkezik. Külön neki nevelt két lovat, hogy ha majd hazajön a Feri fia, akkor azt át­adja neki, de nem jött haza. A lányok, úgy látszik, kapósak lehettek, mert mozdonyvezető fér­je volt az egyiknek, a másiknak gu­bacsapó mester. A harmadiknak ma­lomtulajdonos, de az még minden­féle más egyéb vállalkozásba is be­lefogott, a darabont-korszak alatt még képviselőjelöltnek is indult. A malom most is megvan mint daráló­malom a Diószegi útfélen, az állat­egészségügyi állomás mellett. Vál­lalkozásába azonban hamarosan be­lebukott, mert ő is szedte a vámot meg a molnárja is. A családi hagyomány szerint kérdezgette a főmolnárt:- Kiszedted a vámot? _ Igen. Id. Balogh István (1910 előtt)- Látta a paraszt?- Nem látta.- Akkor szedd ki még egyszer! Úgyhogy a kuncsaftok hamarosan elszoktak a malomtól. Természetesen több malom is volt akkor Debrecenben. Az apám elég későn, huszonnégy éves korában nősült meg, a katonásko­dás után. Katonaként bejárta az Osztrák-Magyar Monarchiát, Bécsben, Temes­váron katonáskodott, IV. Károly volt a zászlóaljparancsnoka, a későbbi király. Még akkor nem volt trónvárományos sem, mert csak Ferenc Ferdinánd halála után jöhetett számításba mint trónörökös. Apám sokat mesélt róla, azt is el­mondta, hogy nagyon keveset tudott magyarul. „A fene egye meg nekem magát, hogy áll ottan!" - ez volt az egyik kedvenc mondása. Apám bejárta az egész monarchiát. Én, már idős koromban, mikor már egy kicsit szabadabb lett a világ, végigmentem azokon a helyeken, ahol katonás­kodott. A bécsi kaszárnyákat láttam, Temesvárra persze nem jutottam el.

Next

/
Thumbnails
Contents