Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

I. Két világháború között - Székely udvar hely, Református Tanítóképző

A későbbiekben nem egyszer volt olyan érzésem, hogy - mivel elég jó tornász is voltam - Jolánka néni kedveltjei közé tartozom. Mi több, egyszer balkezes művésznőnek nevezett, kicsit viccesen, kicsit komolyan. Azt is mondta, hogy Leonardo da Vinci is balkezes volt, ezt először tőle hallottam. Később, ha Leonardo balkezességéről olvastam, mindig Jolánka néni is eszembe jutott.

Még az olvasásról annyit, hogy nem sokkal odakerülésem után én lettem az osztálykönyvtáros, de azt sehogy sem értettem, hogy mivel érdemeltem ki magyar tanárunktól ezt a kitüntetést? Nagy Elemér félelmetesen szigorú, csúfolódó tanár volt, tízest talán nem is láttunk nála, kilences volt a legjobb jegy, amit adott. Külseje? Mint egy csóka, de kényes, finnyás, emberszabású csóka. Fekete szúrós szeme, madárszerű hegyes orra, fényes, fekete lesimított haja, (állítólag már akkor festette,) hegyes orrú cipője volt. Vékony alakján mindig vasalt nadrág, elegáns zakó - így emlékszem ma is rá. És ahogy volt, minden külső és belső tulajdonságával együtt tiszteltük, kedveltük és ugyanakkor féltünk tőle. Elég jól olvastam, a szemelvényeket mindig velem olvastatta, talán ezzel szereztem a könyvtárosságot.

Egyébként nem voltam én sem „jópofa", sem „hangadó", sem „bátor" az osztályban. Már az elején számot vetettem magammal, a helyzetemmel, s azzal, hogy mindenképpen meg kell állnom a helyemet. Azzal is hamar tisztában voltam, hogy itt nem lehetek osztályelső, mint a Mikóban, de azért az utolsó helyre sem pályáztam. Az osztály zöme ilyen, vagy olyan címen internátusi, vagy tandíjkedvezményben is részesült, de a mérce, amit megköveteltek, nem volt túl magas. Legalább a hetes általánost el kellett érni, bukdácsolni, az első osztályt megismételni nem lehetett - de itt már az ötös is bukás volt.

Osztályunk nagyon heterogén társaság volt. Volt egy „törzsgárda" azokból, akik már elsős koruktól Enyeden is a képzőbe jártak. Nekik megvolt a maguk osztályelsője Pintér Juci személyében. Juci az új közösségnek is a „jópofája" maradt. Okos, értelmes lány volt, hangadó tudott lenni. Volt külön udvara, s a népszerűséget, meg az olvasást jobban szerette, mint azt, hogy megmaradjon elsőnek. Pedig kitelt volna tőle, ha nagyon akarja. Mert azok voltak a legelőnyösebb helyzetben, akik elsőtől voltak itt. Hegedűt, zongorát tanultak már kezdettől fogva. Jó magyar tanárnő tanította nekik a románt, a franciát. Hol álltunk mi jövevények ehhez képest? De mi sem egyformán voltunk elengedve. Voltak, akik az alsó tagozatot román - vagyis valamelyik állami - iskolában végezték, tehát eleve jó románosok voltak. Ha ehhez még külön hegedű vagy zongoraórákra jártak, akkor szinte semmi lemaradásuk nem volt, sőt közülük nőtt ki mindjárt az első évharmadban a két legjobb tanuló, Szabó Gittu és Vass Mária. Voltunk aztán mi, akik semmilyen zenét nem tanultunk, románból és franciából is gyengécskék.

92