Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
I. Két világháború között - Egy esztendő iskola nélkül
szürkületig ő is segített, aztán ismét rohanás haza, vacsorafőzés, hogy az éheseket kielégítse, mire azok is hazaérkeznek. Terjengett a finom paprikás csirke szaga, s én igyekeztem haza. De azelőtt még jött a csorda, a tehenet is ő fejte meg. Ők tartottak fejőstehenet is, mert munkára lovuk, jármozott ökrük volt. A jármozott tehén nem adott tejet, s így ritka dolog volt a faluban a tej, mert legtöbb helyen jármolták a tehenet. Hogy este mikor került Zsuzsa néni ágyba, azt én már sohasem tudtam meg. A tél sem volt üdülés a számára. Olyankor fonta-szőtte a fiúk ruháját, fehérneműjét, az ágyneműt, törlőt, törülközőt. Zsuzsa néni soha nem állt ki a kapuba beszélgetni, neki arra nem futotta az idejéből. Még Mami is igen-igen tisztelte, s mivel ő rokkával tudott fonni, kisegítette néha Zsuzsa nénit, csak úgy ingyen. Zsuzsa néni meg viszonzásul tejet adott nekem, úgy, ahogy frissen fejte a tehénből, hogy erősödjek meg egy kicsit tőle - még ma is számban az íze. S ami különösen érdekes, a friss, meleg tejet minden káros hatás nélkül meg tudtam inni. Ahogy nőttek a gyerekek, úgy szaporodott a gondja-baja is. Sándor katona lett - tisztiszolga a maga lovával. Elvitte az egyik szépen nevelt csikót. Aztán katona lett Jancsi is, nem sok volt köztük a korkülönbség. Maradt Zsuzsa néni a két kicsivel. Szegény, mindig rohant. Ma is előttem van, még a templomba is úgy igyekezett, a felső teste előbbre dűlt, mint ahogy a lábai bírták. Hosszú fekete kabátja volt, az alján széles rókaprémmel, ilyent csak a nagyasszonyok viseltek Oltszemen. Említettem előbb, hogy haragudtak az asszonyok, ha Szikrás bá hamarabb húzta meg a harangot. Hát Szikrás bá nem is Szikrás volt, de senki nem tudta már, honnan a ragadvány neve. Meg aztán nem is csak harangozó volt, ő volt tulajdonképpen a falu mindenese: a mezőőr, a postás, a dobos, a temetőcsősz, fodrász, szóval állami és egyházi mindenes. Volt is neki órája, de ha valami más dolga volt, mondjuk délre, akkor átállította az óráját, hogy a lelkiismerete se szenvedjen sérelmet, ha félkor, vagy háromnegyedkor kongatta el a tizenkettőt. Fodrászi teendőit dobolás közben intézte szombatonként. Felszeget tisztességgel végigdobolta, Alszegen csak a szövetkezetig jött. Ott megállt, jó hangosan kiáltotta „közhírré tétetik", aztán ha mindent elmondott, még kétszer ráütött a dobra, s bejött a boltba. Ott már várták a kuncsaftok, s a csodálatos hosszú, kopasz figaró munkához látott: nyírt főleg géppel, borotvált... Az én hajamat is Szikrás bá vágta egészen kis koromban. Mondták is a szomszédok: ugyanbiza miért engedi Mami, hogy Szikrás bá úgy elcsúfítsa a leánkát, olyan, mint egy csórényakú tyúk. De hát én hátul nem láttam magam, elől meg divatos bubi frizurának látszott. Csak majd, amikor a Mikóba jártam, akkor kerültem igazi fodrászhoz. Szikrás bá leghűségesebben a temetőcsőszi és a mezőőri teendőit végezte. Nyáron a temető szilvát termett, s ő három gyerekét nevelte egyedül. Télen a 74
