Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

I. Két világháború között - Egy esztendő iskola nélkül

Általában a nálam fiatalabbakkal éreztem mindig jobban magam. Simon Áci is fiatalabb volt néhány évvel, s vele egész jól megvoltam. Ott laktak a szomszédban. Na, nem egészen, mert mi az országút és az „utca" (mert Al- szegen csak ez volt a neve, nem lévén több) által bezárt háromszögben laktunk, ők meg az országút mellett, átlósan ránk. Kőkapulábas portájuk volt. A kőkapuláb amolyan rangadónak számított. Régen téglából építették, és fehérre meszelték, de amikor a vasút épült, a faluba taljánokat (olaszokat) szállásoltak. Egy kőfaragó közülük - Tezza - ott maradt, megnősült, s attól kezdve ő, most már meg a fia faragta a sírköveket, meg a kőkapulábakat.

Hát Áciék ilyen kőkapuláb mögött laktak. A ház gazdája, Zsuzsa néni számomra fogalommá vált. Zsuzsa néni lett a szorgos, kemény, tűrő székely asz- szony mintaképe. Az ura odamaradt a háborúban, ő meg itthon négy kis gyerekkel: Sándor, Jancsi, Feri és Ágnes. Volt valamennyi földjük, legelő- és erdőrészük. Nagygazdák éppen nem voltak, de úgy tehetősebbek. Segítsége időnként Lunguj András bá, aki maga is módos volt, de miután elitta mindenét, a kevéske maradékból Tezzával sírkövet faragtatott még magának. Rávésette, hogy: „Érezvén, hogy ezt még életemben kell elvégeznem". Néha beállt segíteni ide-oda. Nem cselédnek, azt már nem!

Zsuzsa néni hamar befogta a gyerekeit. Azokkal szántott, vetett, kapált. Persze sokat civódott velük, mert hát Istenem, azok is csak gyerekek voltak, s a hajnali felkelés bizony nem volt könnyű. Mennyit hajtotta őket, te jó ég! „Sándorkám, hallod-e? Jancsi, az apád ezzét, azzát..." Ferinek, Ágnesnek kevesebb jutott a szidásból, mert még kicsik voltak, de csak eleinte, később már ők sem maradtak ki.

Áci épp úgy megfogta a kaszanyelet, mint a fiúk. Ha átmentem hozzájuk, amikor csak maga volt otthon, mi olyankor sem játszottunk. Azt hiszem, Áci nem is játszott soha, például babával. Pedig volt neki egy angyal-babája - talán az apja hozta egyszer - de az a tisztaszobában a tükör felett csüngött az anyja menyasszonyi fátyla társaságában, portól elszürkülve. Mert ő csak a fiújátékokat szerette, s a fiú-munkát végezte. Engem is tanítgatott kaszálni, hogy tartsam hegyre felfele a kaszát, hogy bele ne menjen a földbe, és ne törjön el. Mert náluk a kert is már a hegyre fel ment. S az már nem játék volt, hogy a malacra, borjúra, csirkére neki volt gondja, míg anyja, meg a többiek a mezőn voltak. Ő végezte a dolgát, én meg szóval tartottam, s itt-ott segítettem, amit tudtam. Ami nekem nehéz lett volna, ő bámulatosan bírta. Erős, csontos kislány volt, nem fogott ki semmi rajta - csak úgy 50 éves korára a szívbaj.

Délelőtt Zsuzsa néni még otthon volt, végezte a legfontosabbat, ebédet főzött, mosott. Aztán úgy dél felé már kezdett hallgatózni, nem harangoz- nak-e, mert akkor kell rohanni az ebéddel a mezőre. Aztán megesett, hogy az oltszemi harang jóval előbb kondult, mint a zaláni. Ilyenkor szidta Zsuzsa néni is, sok más asszonnyal együtt Szikrás bát, a harangozót, amiért annyira siet, s ők kezüket-lábukat majd elhányják. A mezőről nem jött ám vissza, még

73