Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
I. Két világháború között - Bodor-internátus
érdeklődésére mondom, hogy az enyém 9,4 lett, a Mihály Mariskáé, aki a padtársam volt, azonban jobb: 9,16. Pap bácsi elnevette magát:- Te csacsi, hiszen a 9,4 jobb, hiszen 9,40-et jelent! így lettem „első" tanuló. Mikor ezt egy kicsit félve megmondtam Mariskának, ő úgy megsértődött, hogy más mellé kérte magát. De attól nem lett jobb, inkább igen lecsúszott. Az évzáró vizsga mindig összevontan a fiúkkal volt a Vártemplomban. Ott sorra vették az év eseményeit, s minden osztály három legjobb tanulóját rendűségi sorrendben felolvasták. Elsős voltam, s a lányokra kerülvén a sor, elsőnek hangzott el a nevem. A nagy izgalomban alig tudtam kibotorkálni az úrasztalához, ahol két jutalomkönyvet, és 50 lejt kaptam. Az egyik könyv egy román-magyar szótár volt, s egy kicsit úgy éreztem, hogy némi figyelmeztetés is egyben, hogy azt is éppen olyan lelkesedéssel kéne tanulnom, mint a többit, s a sok 10-es között az a 8-as is, amit román nyelvből kaptam, feljavulhatna. Sajnos, soha nem lett jobb, inkább lecsúsztam végül 6-osra. A nyár a szokásos módon telt el, annyi különbséggel, hogy Mami vett 23 kis libát. Az orvos eltiltotta a disznóhústól, zsírtól, lévén 100 kilón felül, és igen fájtak a lábai. Kibérelte a falu végén az árok füvét libalegelőnek, és én azokat őrizgettem. Szívesen csináltam, mert a libák mellett jól lehetett olvasni, s éppen akkor nagyon rákaptam Jókaira. Talán azon a nyáron olvastam a legtöbbet. Volt egy kedvencem is: a kis elmaradt libuka, Csöpi. Ha úgy láttam, hogy hazafele már fáradt, ölbe vettem, úgy vittem haza. Egyszer aztán, még mielőtt felkérezkedett volna, (mert már ahhoz is értett,) egy autó halálra gázolta. Ma is látom szegény kis kinyomott zúzáját... Aztán lassan már vártam ismét az iskola kezdetét. Az mindig izgalmas maradt. Hetekkel előbb szedegettem elé a holmijaimat, rakosgattam, rendezgettem. Könyvekre nem volt gondom, kaptam kölcsön az iskolától, s az is akadt mindig, aki bevitt szekérrel engem is, mert az ágyneműt év végén mindig haza kellett hozni. Most már „haza" mentem az internátusba is, s minden simábban, könnyebben ment. Még a tanulás is. Különben is, a páros osztályok köztudomásúan mindig könnyebbek, mint a páratlanok. Ezúttal nemigen történt olyan, ami emlékezetessé tenné ezt az évet. Kivétel volt az évvégi kirándulás, mert egy életre szóló emlék maradt. Autóbusszal mentünk (én ismét csak ingyen) egy hetes kirándulásra. Fogaras, Vízakna, Szeben, Medgyes volt az úti cél. Házaknál, ingyen láttak bennünket vendégül éjszakára, meg kosztra is. Fogaras tele volt akácillattal. Szeben előtt, Sellenberknél hatalmas felhőszakadás ért utol, olyan nagy, ami pillanatok alatt árvizet okozott a völgyben. Az emberek párnákkal menekültek a háztetőkre. Szebenből mentőautók robogtak. A mi autóbuszunk is olyan mély vízbe került, hogy a sofőrök térdig érő vízben tolták egy kicsit magasabban álló részére az útnak. Szebenben sok új élmény vár. A Brukenthal Múzeum képtára maradt meg bennem, aztán Meggyesen az üveggyár, de főleg a zománcedénygyár, ahol 61
