Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

I. Két világháború között - Szülőfalum, Kerelőszentpál

megáll a sütőkemence szájánál, s nyávog. Biztosan ott van a boszorkány. Ha Mami nincs itthon, én se merek bemenni a szobába, mert a pitvar ajtó pontosan a kemence ajtajára néz, s félek, hogy meglátom a boszorkányt.

Mami elhatározta, hogy kenyeret süt. Kipróbálja a kemencét. Gallyat szedett sokat, és begyújtott. A gally pattogott, sistergett, szikrázott. Azt gondoltam, most legalább megsül bent a boszorkány. Biztosan így történt, mert másnap smaragd szemű cicánk eltűnt örökre. Soha vissza nem jött. Ő megszabadult a boszorkánytól, s elment megváltani saskeselyű testvéreit.

Mami rendesen hajnalok hajnalán kelt. A Katit meg kellett fejni. Ő látta, nem is egyszer, hogy egy lompos farkú róka reggelenként mindig ugyanazon az úton tér vissza a vadászatból az erdőbe. Kértem, keltsen fel engem is. Egyszer felkeltett. Nagyon korán volt, a hajnali köd hamvaskéken lebegett a tisztás felett. S a kék ködben Csalavári Csalavér is kéknek látszott, csak jóval sö- tétebb kéknek. Mert ő volt, megismertem. Olyan lelki nyugalommal ballagott, mintha soha életében se hallotta volna, hogy mi a félelem. Szerettem volna odaszaladni hozzá, beszélgetni vele, hogy vannak a kis Csalák, de nem lehetett. Ott volt Mami, és mindjárt megmagyarázta volna nekem, hogy ez nem más, mint egy kártékony róka, s ő bizony szívesen puskavégre venné.

Mert Mami nagyon bátor volt, nem félt a puskától sem. Ott lógott a falon egy szegen az erdőpásztor puskája, s mikor a héja már a harmadik kis kacsánkat kapta ki a ház előtti tóból, Mami fogta a puskát, s rálőtt. Le éppen nem lőtte, de egyetlen szál tollát csak eltalálta, az aztán lassan lengve szállt a tó fölé... Azóta Mami nem lő. Nem azért, mert nem sikerült lelőni a héját, hanem mert a lövést meghallották a csendőrök is, amint éppen Besenyő felé portyáz- tak. Másnap már ott is voltak, hogy így, úgy, meg amúgy, nem látott-e Mami valami csavargó katonaszökevényeket, mert ők lövést hallottak. Mami persze semmiről nem hallott semmit, a puskalövést sem, s szökött katonákról sem tudott, akik kifosztják a becsületes embereket, sőt még meg is ölik őket. Kérte a csendőröket, hogy mikor erre járnak, mindig kopogjanak be, vagy szóljanak, úgy nagyobb biztonságban érezzük majd magunkat.

Ha csak sejtették volna, hogy akkor is ott lapult a szénapadláson egy azokból, akikre ők vadásztak! Szegény, szerencsétlen rongyos emberek voltak, valóban katonák, és szöktek haza az övéikhez. Mennyi meleg ételt adott nekik Mami, de még útravalót is, s ha egy kicsit kialudták magukat a szénapadláson, mentek tovább. Dehogy lövöldöztek szegények, hiszen puskájuk sem volt, a bot, amire támaszkodtak, az ugyan nem sült el.

Mami pedig többet nem vadászott a héjára.

***

Derült nyári estéken, ha Mami nem volt otthon - s ez gyakran megesett, mióta a per folyt - s Zolti bent a szobában már az igazak álmát aludta, én kint üldögéltem a töltésen. A hold ezüst fátyollal vonta be a tisztást, s „ciróka-marókát" játszott a fák hegyével.

38