Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
IV. Magyarország - Budapest
Mondtam egy nap Juditkának (aki az első félévben ugyancsak járt a Szemináriumba):- Ez a fiú mindig engem vár, segíthetnél, hogy lemaradjon! Aztán Juditka segített. Egy este mindketten Pógyorhoz voltunk hivatalosak, mégpedig a lakására. Nem volt más megoldás, és valamit mindenképpen meg kellett beszélni vele. A kapuban Pali várt, mint rendesen, bemutattam Juditkának, aztán jött sétálva velünk. Juditka rákapcsolt:- Siessünk, mert késő lesz! Mikor aztán a házhoz értünk, ahol a dolgunk volt, ismét ő szólalt meg:- Mi most elválunk, mert egy fiatalember lakására vagyunk hivatalosak. .. És elváltunk - végleg, mert Palika számára nyilván valami borzasztót jelenthetett ez a meghívás, és többet soha nem jött értem. Nem hiányzott. *** De volt valami más, ami egyre izgatta a fantáziámat: mi lehet Babóval? Meg kéne keresni... Annyira immúnisnak éreztem már vele szemben magamat, hogy tényleg nem volt az egész több puszta kíváncsiságnál. Semmi izgalom... Egy üres délutánon kerestem a régi címén. A volt háziasszonya darálta:- Ja, igen! Itt lakott, egy kis nő is volt vele, még a gordonkáját is elzálogosította neki... Az új címe? Itt van - s már diktálta is. Elmentem az új címre, valóban ott lakott, de nem volt otthon. Üzenetet hagytam, s adott időt, amikor ismét eljövök. Akár egy Rómeó, úgy jött kitárt karokkal le az első emeleti, igen széles falépcsőn. S én még csak meg sem hatódtam, nem repültem a karjaiba. Felvitt a kis albérleti szobájába, ahol mindketten az ágyra ültünk, mert szék már be sem fért volna. Megjegyezte egyébként, hogy a háziasszonya engedélyével hívhatta be a rég nem látott „erdélyi rokont". S megtudtam valamit, amit soha nem gyanítottam volna. Annak idején, amikor Váleniiből írtam róla Apának, (és nekem nem szólt semmi rosszat ellene,) ő felkereste Babót Pesten. Szavát vette, hogy engem békében hagy, és nem is fog nekem írni. Én meg most hirtelen arra gondoltam, hogy talán éppen „valami kis nővel" élhetett Babó együtt, és Apa azért volt olyan kemény vele szemben. Különben a találkozó jópajtási volt, meghívott egy délutáni koncertjére, oda is elmentem. Tárgyilagosan figyeltem, hogy a keze remegett, és mindenképpen igen elnyúzott volt. Az utcai trafikosnőnél megálltunk, azt mondta, tartozik neki a trafikosnő, de én azt gondoltam, talán fordítva van: talán ő kért 10 pengőt kölcsön. Elvitt egyszer egy Kodály-bemutató főpróbájára a Zeneakadémiára, amit én, a gyenge zenész, csodálatosnak találtam. Néha a társaságomban ebédelt egy talponállóban, az áltata „igen kedvelt" üres szárazbab levest rendelte. Ilyenkor én már túl voltam a magam trappistáján. 221
