Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
III. Tanítónőként Erdélyben - Tordos
tiszteletes becsületsértésért beperelte az egyik Gruját, két tanítványom apját. Tanúnak engem is feladott. Nem mondhatnám, hogy ízlésem szerint lett volna a dolog. Azt még csak elfogadtam, hogy nekünk össze kell tartanunk, de az, hogy elől a kerékpárjára ültetve vitt be Szászvárosra a tárgyalásra (mert gyalog esetleg nem értünk volna be,) már sehogy sem volt kedvemre. Egyébként, míg tartottak a szép őszi napok, gyalog mentem Szászvárosra, Ocihoz és Erzsikéhez, két kolléganőmhöz, akikkel elég jól összebarátkoztam. Egy alkalommal hazafele menet Fityi jött velem szembe. Mindjárt hozzám csapódott, s egyáltalán nem sértődötten, de számon kérte, miért nem válaszoltam a leveleire.- Csak - mondtam röviden, és nem indokoltam meg. A kezében barna zacskó volt.- Mit vásárolt?- Édesanyámnak vettem narancsot - s már vett is ki egyet a zacskóból, és markomba nyomta. A gesztus nem volt ínyemre, egy kicsit ismét olyan Juli- bakás volt, de szerencsére sikerült megoldani a dolgot. Felbontottam a narancsot, megkínáltam vele, s megettük ketten. Egészen az első házig kísért, sok mindenről elbeszélgettünk, s végül megígértette velem, hogy most már, ha fog írni, nem hagyom válasz nélkül. A Jóska szemrehányása járt a fejemben, s arra gondoltam, hogy talán igaza van. Miért? Talán van első megismerésre szerelem? Jó lecke volt számomra a dévai karácsony este, ne akarjak mindjárt csodát. Talán valóban több lehet Fityi, mint aminek én érzem, meg is szerethetem, ha akarom és akkor... végeredményben most már miért ne mehetnék férjhez? Úgy is kapóra jött, éppen nem volt levelező partnerem, Jóskával már csak hébe-hóba váltottunk egy- egy rövid levelet. A fiúk egy részének, ha komolyan akarnak egy lánnyal foglalkozni, elsősorban az a kívánságuk, hogy „írjon magáról". Fityinek is ez volt. Aztán én szépen elmeséltem neki az életem történetét, kivéve Apát, mert az az én legnagyobb titkom volt, arról nem beszéltem senkivel. A végén megkérdezte, szoktam-e írni, mert igazán van hozzá tehetségem. Az ötletet felkaptam. Miért ne? Már gyerek koromban a boltban a papírzacskókat teleírtam a meséimmel. Szerettem a meséket... A levelezés folyt, kitöltötték az üres óráimat. Egyszer Fityi azt kérdezte, lennék-e Lozsádon papné? Ez már olyan leány kérés-forma volt. Ugyanis Lozsádon megürült a parókia, mikor az én öreg gavalléromat máshová helyezték. De hát engem Lozsádtól akkor sem a nyakig sár tartott vissza, s ha Fityi megkapja esetleg Lozsádot, Isten neki, leszek én Lozsádon olyan ügyes papné, mint Emi Tordöson, miért ne? Tavasszal Szászvároson a templom-berendezés felszentelését rendezték meg, hivatalos voltán én is, s hazajött ez alkalomra Fityi is. Együtt voltunk hát a közös ebédnél is, együtt sétáltunk utána a kis erdőben, és már úgy viselkedtünk, mint egy „befutott" szerelmespár, amikor semmi más nem kell már, 186
