Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
III. Tanítónőként Erdélyben - Tordos
- Én meg éppen férjhez szeretnék menni, de nincs kihez! - mondtam évődve, amíg a kezemről ráztam le a mosogatóvizet, hogy megtörölhessem a bemutatkozó kézfogáshoz. Volt még egy kis idő az évődést folytatni, s búcsúzáskor azt mondja, ha ír, válaszolok-e?- Nem tudom - feleltem bizonytalanul. De ne vegyem rossz néven, ha géppel ír, mert eléggé olvashatatlan az írása... Fityi nem nyerte meg a tetszésemet, ahogy évődtünk, a Julcsa-baka modora nem az én esetem volt, meg aztán, amikor nevetett, a felső ajka egyenes vonalba húzódott, olyan volt, mintha vicsorítana. Fityi nem volt csúnya, s bár a csúnya emberek is lehetnek szimpatikusak, ő nekem nem volt az. Nem sok idő múlva írt, s én nem válaszoltam. Minek kezdjek olyannal, aki nem tetszik? Aztán még egyszer írt, de arra sem válaszoltam... *** A papék - késve ugyan egy évet - májusban nászúira készülődtek Velencébe. Az ősszel a tengerijük, ami a papi földön termett, egészen jól fizetett, s szép is volt. Azt rakták fel a padlásra, hogy majd tavasszal, amikor jó ára van, eladják, s az nagyjából fedezi a nászút költségeit. Közben egyik egyházi lapból hírét vették, hogy Genfben valami egyházi konferencia lesz, a tiszteletes addig ügyeskedett, míg sikerült egy egyházkerületi megbízólevelet kapni. Azzal érvelt, hogy innen úgy sem megy senki, ő nem tart igényt semmilyen anyagi támogatásra, csak azt, hogy mint kiküldött, megbízólevelet vihessen magával. Vonakodva bár, de megadták, s így a nászúton most már az elsőbbséget Genf kapta, ami ingyen szállást és ellátást biztosított. Ideadták a lakáskulcsot, fogadjam a helyettesítő papot, s útrakeltek. Enni ettem, amit tudtam, leginkább Ilonka gondoskodott időnként valamiről. A beszolgáló pap, túl a harmincon, és még nőtlen, olyan dilinós volt. Nem győztem bámulni, hogy papban is lehet Istennek ilyen csudabogara. A papék nászútja sikerült, több időt töltöttek Genfben, mint gondolták, kedvesek voltak hozzájuk. Velencében pedig Emi megetette a galambokat a Doge palota terén, Bandi meg lefényképezte. Ajándékot is kaptam tőlük, egy csomag levélpapírt. A tiszteletes ugyan töltőtollra gondolt először (aminek nagyon örültem volna,) de Emi levélpapírra szavazott. A kertemet a tiszteletes vette gondjaiba, azt mondta, fizet érte 250 lejt, annyit adott az elődömnek is, hiszen én nyáron nem vagyok itt, nem tudom gondozni. (Végül elengedtem a fizetséget, mert sovány volt az esztendő.) *** így teltek a napok, hónapok egy kicsit a világvégén. A zömét természetesen a tanítás, a gyerekek töltötték ki. A legtöbbet mégis csak velük voltam, Valami egészen meghitt - később soha nem ismétlődő - kapcsolat alakult ki közöttünk. Egy részük gyakran a tanítás után is ott maradt az udvaron játszani. Ha 180
