Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

III. Tanítónőként Erdélyben - Tordos

Nem sokáig, s mivel a tiszteletesék csak kilenc felé érkeztek, addigra már azt is tudtam, hogy a tiszteletes tavasszal nősült, de ez a második asszonya. Az első patikus volt, úrinő, nem szeretett Tordoson lenni. Gyerekük sem volt, nem kellett neki, inkább elvált. A második asszony csak varrónő volt Pis- kin... Egy méhkas zúgott a fejemben, mire végre megérkeztek a tiszteletesék is. Örömmel, kedvesen fogadtak, vittek magukkal. S míg Emi gyorsan tojást sü­tött, megtudva, hogy egy napja nem ettem, a tiszteletes elmondta, hogy egy hónapig legalább, amíg megjön az ágyneműm, és megszokom az új helyet, az irodájában, egy nagy-nagy szobában alhatok. S mivel más lehetőség nincs, ná­luk kaphatok reggelit-ebédet, vacsorát. Valóban nehéz lett volna önellátónak lenni, mert egy kocsmán kívül a faluban semmi sem volt. Szabó Endre tiszteletes úr igen pontos, rendszerető, s rendet tartó ember volt. Még egy jó hetem volt a tanítás kezdetéig, de már másnap minden tudni­való tudója lettem. Elsősorban a szemléltető képeket raktuk fel a fehérre me­szelt, jól felolajozott padlójú tanteremben. Megkaptam a két szekrény kulcsát, amiben rendet kellett raknom Egyikben az egymásra halmozott, iktatatlan iratok, dolgozatfüzetek kavalkádja volt, a másikban az eléggé jó állapotban levő kísérleti eszközök - amolyan fizikai szertár - s egy ásatás alkalmával elő­került, s itt maradt régészeti leletek apraja, összevegyülve agyag-almák, go­lyók darabjaival... Tordos amolyan őstelepülés a Maros mentén, nemrég még Móra Ferenc is járt itt ásni. Különben kis falu, majdnem teljesen román, vagy elrománosodott, közi­bük ékelődött néhány magyar család. Az ántivilágban, mikor még Kun Ko- csárd birtoka volt a falu, földesura úgy próbálta magyar szóra kapatni őket, hogy annak a mátkapámak, amelyik magyarul tudott, esküvői ajándékként egy tehenet és két szekér szénát adott. A háború után vegyes házasság nem­igen fordult elő, azóta jobban ragaszkodnak a magyarságukhoz, de azért ott­hon leginkább románul beszélnek, főleg az öregek. A tiszteletes keményen fogja híveit, gyakran látogatja őket, s már akad olyan családja, ahol a gyerekekkel magyarul beszélnek, úgy-ahogy... Itt a ro­mán nyelvvel nem kell kínlódnom, a magyarul tanítás a legnagyobb prob­léma. Sajnos, csak tizenkét tanítványom lesz, de az hét osztályban, minden osztályban egy-kettő legalább. Lesz kicsit süket, kicsit gyogyós, de fel kellett venni azokat is, mert még így sem sikerült évek óta összeszedni húsz gyere­ket, pedig annyi volna a kötelező az iskola fennmaradásához. Délelőtt-délután tanítás, kivétel az egy csütörtök délután. Itt egy jó harmo­nium, azon lehet éneket tanítani, na meg gyakorolni az egyházi énekeket, mert természetesen kántor is vagyok, meg egyházközségi jegyző a presbiteri gyű­léseken. Vasárnapi iskolát vezetni ugyebár, és családokat látogatni hozzátar­tozik a munkához. Ajándékot elfogadni nem szabad, mert az kötelezettséget jelent, hogy esetleg szemet hunyok az őszi-tavaszi munkák miatti hiányzások 164

Next

/
Thumbnails
Contents