Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

II. A felnőttkor küszöbén - Egy év Valenii de Muntéban

tanultam táncolni, élveztem a dúdolásaikat: „leszek a cselédje, lehozom a csillagot én, (vagy felmosom a fürdőszobát) felviszem a kék egekbe, a két kezembe (és leejtem) magát." Meg a másik örökzöldet, ami akkor volt új: „Ebből a kislányból nagymama lesz, nagymama lesz, lesz, lesz az unokákkal sok baja lesz, lesz, lesz..." Mariannt megkértem, legyen a gardedámom, s 10 órakor parancsoljon haza. Szerelem nincs, csókolózás nincs, kilengés nincs, szertelenség nincs - én csak játszani akarok, mert az jó, és én még soha igazából nem játszottam.

S egy kis fiú, egy 17 éves csak belém szeretett. Milyen rendes volt, milyen szeretni való, sajnáltam a plusz 4 évemmel érvelni, de végül jó barátok lettünk, a testvérkéje lettem, mígnem egyetemre kerülve ráakadt az igazira, s hűségesen beszámolt róla.

Bent a mélyben úgy vágytam, úgy dédelgettem egy igazi, szép, nagy szerelmet, de valami, már túlon-túl nagy józansággal vigyáztam arra, hogy fel ne váltsam aprópénzre, el ne herdáljam idő előtt azt, amiről úgy éreztem, hogy egészben kell megőriznem valakinek.

Ennek a jegyében telt el ez a kellemes nyári egyetem, de utána a vonaton már tele voltam aggódással, kineveznek-e vagy sem. Mert abban biztos voltam, hogy a Iorga-féle könyvtárosi állást én nem vállalom. Iorgának nincs igaza, én nem vagyok alkalmas arra, hogy a román kultúrát terjesszem.

***

Mire hazaértem a kinevezések már megtörténtek, de nekem ismét csak nem jutott hely. Már nem Márisnénál laktunk. Alszeg és Felszeg között, pár létrafokkal alább, mint eddig, valami nagy-nagy otthontalanságot, ridegséget árasztó falak között. Olyan volt, amilyet se azelőtt, se azóta nem éreztem soha. Mami is más volt. Mintha siralomházba tévedtem volna.

Sinka Jóska, a jó barát a keresztapjáéknál volt éppen. Ő már tudta, hogy megint csak nem neveztek ki. Azelőtt sem hívtam soha magunkhoz, de most mégis felkeresett. Azt tanácsolta, hogy írjak a vásárhelyi püspökhelyettesnek, s a könyvtárosi megbízást se hallgassam el. Ha nem használ, nem is árt. Aztán megtörtént a csoda. Egy hét múlva kineveztek Hunyad vármegyébe, Tor- dosra60.

Ragyogni kellett volna a boldogságtól, s féllábon körültáncolni az asztalt, de csak most zuhant rám igazán a szegénység minden terhe, aggódása. Semmim sem volt ezen a kinevezési táviraton kívül. Se ruhám, se pénzem az útiköltségre. Valamim azért csak volt: pár napom az állás elfoglalásáig. Első utam természetesen pap bácsiékhoz vezetett. Úgy örvendezett, mintha valóban a saját lánya lettem volna. Izgatottan kerestük, hol is lehet az a bizonyos Tordos. Hát tőlünk aztán nagyon messze esett, Szászváros és Piski között. És az útiköltség sem kevés odáig. Pénzük nekik sem volt, hogy kölcsönt adjanak.

60 Tordos kisközség a Kenyérmezőn, Hunyad vármegyében, a szászvárosi járásban. Nagy neolitikus lelőhely. A honfoglalás óta lakott, de a török pusztítás idején elnéptelenedett. A 15. században románokkal telepítették be. Mintegy 650 lakosa felerészben román, felerészben magyar.

159