Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

I. Két világháború között - Szülőfalum, Kerelőszentpál

bibliai történeteket a Kis Bibliából, amiket viszont nagyon szerettem, és abban ráadásul szép képek voltak. Lili kisasszony végül egyenesen elüldözött az iskolából. Reggelenként már reszkettem, fájt a hasam, ha indulni kellett. Erre Mami elment a román pópához, s megkérte, hadd járjak az ő iskolájába. A pap leánykája Mamihoz járt óvodába, hát most fordult egyet a dolog - mondta. Akkor tanító híján a pap tanított.

(Később - de akkor már nem laktunk Szentpálon - a falusiak Lilikét üldözték el a faluból. Nevezzük az élet igazságszolgáltatásának? Mert egyszer csak kiderült, hogy Liliké még kevésbé erkölcsös, mint a Mami, s ezt a falusiak - mivel éppen a plébánosunkkal kapcsolatos volt az erkölcsök elleni vétség - egyszerűen nem tudták megbocsátani neki.)

Menjünk csak gyorsan! Amott látod azt a nagy fehér követ? Az régen pontosan kétszer akkora volt, mint most. Akkora volt, mint egy krumplis zsák, a színe is olyan volt, nem meszelték fehérre, mint most. Nem, ez nem kophatott le, ez bizonyára elsüllyedt. Nem is kellett még másfél centit sem süllyednie évenként, hogy ide jusson. Jól nézd meg, mert ezen a kövön ült minden este kövér ember képében maga az eleven ördög. Úgy bizony... Fekete szűk nadrág feszült rajta, nem is ért fel a kövér hasára. Vakítóan fehér háziszőttes inget hordott állandóan. S képzeld, még arra is emlékszem, hogy búzakék üveggombok voltak az ingén, s a felsőt soha nem gombolta be. Fekete mellényébe már jóformán bele se fért. Holdvilág képe, ritka haja volt, szájából a hosszú szárú, nagy pipa ki nem esett soha.

Hogy láttam-e? Hát, ha éppen akartam volna, akkor igen. De én rettenetesen féltem tőle, s ha estefele jöttünk haza a Marosról, már a grófi parknál elkezdtem a szaladást, s csak amikor kifulladva elértem a templomhoz, akkor néztem hátra. A kő ugyan oda már nem látszott, de mindig féltem attól, hogy egyszer leszáll róla... Aztán jön óvakodva, körös-körül nézve, s a pipaszárral integet: gyere csak Babi vissza... Ó, én belehaltam volna abban a pillanatban...

Itt arrébb volt a grófi park, a díszkert, de ez is csak volt, most a szövetkezet istállói díszelegnek a helyén. Nem lehetett volna azokat az istállókat máshová tenni? Ez volt a falum legszebb része, persze a grófi kastéllyal egyetemben. A szép kis barokk kastély, lógó zsalugátereivel olyan most, mint egy apró szárny aszegett madár... Jobb sorsa érdemes.

S még a szellemek sem ébresztgethetnek rossz emlékeket. A grófné jó asz- szony volt. Az első világháború ínséges éveiben 20-25 kislányt hozott le Pestről egy árvaházból, azokat felöltöztette, etette, hizlalta, fürdőztette egész nyáron. Tudomásom szerint az óvodát is ő tartotta fenn, de legalábbis ő hozta létre. Legyen helyük nyáron a kis paraszt gyerekeknek, míg szüleik a mezőn dolgoznak. Mert ez olyan téli-nyári óvoda volt, ahova nyáron még az iskolás gyerekek is bekérezkedtek, ott olyan jól lehetett játszani.

15