Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
II. A felnőttkor küszöbén - Egy év Valenii de Muntéban
sok az igyekezet és a kitartás. Nagyon jóindulatú volt, de titokzatos, mint egy szfinx. Se az életkorát nem lehetett tudni, se azt, hogy miért van itt. Rendesen én ébredtem a legkorábban, s Agaphiát bámultam, miközben egyre csak Baba Dochiára és a hét kozsokjára49 kellett gondoljak. Baba Dochia áprilisban felhajtotta a juhait a havasokba, de mert szép meleg idő volt, útközben mindig levetett egy kozsokot, s ott hagyta az útfélen. Mire felért, már egy sem volt rajta. Nagy vihar kerekedett, Baba Dochia megfagyott. Levetett kozsokjai pedig ott a hegyoldalban kővé váltak, ma is látni őket... Csakhogy Agaphia kozsokjaival aligha történhetnék ilyesmi. Ő azokat nem veti le igazából, sem éjjel, sem nappal. Lefekvéskor a flanel hálóingére vastag gyapjú kombinét vesz, amit valami elviselt kötött ruhából varrt magának. Erre egy házilag font és kötött gyapjú ing jött. A lábára ugyanebből az anyagból horgolt papucsot húzott, a fejére szintén egy horgolt sapkát, de az még egy elviselt svájci sapkával is ki volt bélelve. Talán azért, hogy ne szúrjon? Csoda-e hát, ha reggel kidugta a fejét a paplan alól, ahol egész éjjel tartotta, nekem Baba Dochia jutott az eszembe? Reggel a hálóinget kicserélte egy nappali inggel, a két gyapjú kombiné maradt, de közé felvett még egy harmadik selymet is. Utána egy vastag zöld gyapjú szoknya következett, egy vastag zöld blúz, s egy zöld tavaszi kabát. A végén a kis Agaphia olyan lett, mint egy nagy zöld kofa, és mindezt én nem kitaláltam, hanem így volt szórul-szóra. Sőt ezután még meg is mosakodott. Csak ott, ahol kimaradt, és úgy, mint a cicáéknál szokás. De egy héten egyszer derékig is megmosdott, havonként pedig egy óriási dagasztóteknőben meg is fürdött. A paravánhoz egy másik épületszárny csatlakozott, abban volt az előadóterem, a dolgozó, a konyha és az ebédlő. A reggeli 8 órakor volt. Egyenként szállingóztunk be, kaptunk két kockacukrot, egy csésze tejet és feketekávét. Tetszés szerint lehetett elkészíteni. A kávé ihatatlanul rossz volt, inkább csak tejet ittam, a cukrot meg eltettem. Tea „esenc" is volt egy kannában, meg forró víz a tűzhelyen, teát is lehetett inni. Reggeli után volt az olasz óra. Arra csak az járt, aki akart. Én csak karácsony után kezdtem el olaszul tanulni, kevés román tudásom miatt nem boldogultam volna vele. Utána jött a francia. Ezt Doamna Moscu tanította. Bár francia órára járni kötelező volt, nem vette szigorúan, mint ahogy itt semmit nem vettek szigorúan. Ide csak az jött, aki valamiféle magasabb műveltséget akart szerezni és vinni magával. Olyan egy éves egyetem volt ez, ahol, aki tanulni akart, az tanult, annak nem kellett biztatás, aki meg nem akart, az egész nap henyélt. Doamna Moscu óráit az ebédlőben tartotta. Erősen cigarettázott, s a füst megérzett volna az előadó teremben. A professzor úr tudnivalóan nem bírta a cigarettafüstöt, a fokhagymaszagot és a piros szájat. Ezek száműzve voltak 49 Az erdélyi pásztorok juhbőr ködmöne. 134
