Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
II. A felnőttkor küszöbén - Utolsó év a képzőben
sem jutott... Aztán mintha még az idő is engem siratott volna. Esett, csak esett szakadatlanul, sártengerré változtatva mindent. Az Olt is kiloccsant itt-ott, a rét úszott, nem lehetett átmenni Bodokra könyvekért. Az utcára néző két ablak között állt a bőrdívány, az én birodalmam. Egyik sarkába kuporodva bámultam ki a világba. Ez a világ pedig nagyon vigasztalan és reménytelen volt. Állás nincs, mihez kezdjek? Nem ülhetek itt az anyám nyakán tétlenkedve. Bementem Szentgyörgyre, Kásásnétól kértem valami kézimunkát.- Nincs - felelte - nincs szállítás, azoknak sem tudok adni, akik rendszeresen dolgoznak. Egy hirdetés az újságban: Szentgyörgyön valaki „nevelőnőt" keres. Nem, nem - tiltakoztak ijedten - nekik olyan kell, aki mos, vasal, stoppol a gyermekekre, segít a konyhában, alkalomadtán reprezentál, vagyis „nevelőnő"... S az eső csak esett-esett, ennek már soha vége nem lesz? A szürke esőfüggönyön keresztül már harmad napja időnként idegen fiatalembert látok Czintos Béláéktól kijönni.- Nicsak, Rózsika néninek lakója van? - mire Márisné megszólal:- Az új oláh tanító. Való, hogy tanító bácsi nyugdíjba ment, s Gizi magára maradt. Gizi kicsi, molett, fehér porcelánbaba-szerű jelenség, csak a kora már nem babás. Túl van a harmincon, ami most még nem látszik rajta. Tanító bácsi helyett küldték mellé ezt a regáti, magyarul egy szót sem tudó fiatalembert. Még szerencse, hogy ez a nagyobbakat fogja tanítani, akiket Gizi legalább írni, olvasni, számolni magyarul már megtanított. Annyit fognak tudni, azután már semmit. Mert ezek közül a „nu"-n és a „dá"-n45 kívül egy sem tanul meg egyebet. S az eső csak esett-esett, ennek már soha vége nem lesz? A tanító már köszönt. .. Nem volt magas, de a kalapja teteje annál inkább, s azt magasan megemelte. A keskeny utcán jól át- meg vissza lehetett látni... Valahogy aztán összeismerkedtünk, Rózsika néni segített neki. S már hozzánk is bejárt. Nem izgatott, tudtam, hogy valami ágrólszakadt regáti lehet, akiknek otthon még úgy sincs, mint nekünk. De kedves volt, szimpatikus, vidám, s mellette el lehetett felejteni, hogy kint örökké esik az eső. Tanított románul. A füzetembe kezdte belopni: „Szép vagy, kedves vagy, Csupán azt kívánom Légy a menyasszonyom" „Nem értettem", aztán addig írta, addig magyarázta, hogy egyszerre csak jöttek a fene nagy csókolózások. Utólag mindig restelltem, de akkor a „te iubesc" (szeretlek) olyan érdekes volt, és olyan felelőtlenül lehetett mondani... Nem magyarul mondtam, nem volt igazi. Nekem játék volt, nem 45 Nu=nem, dá= igen. 127
