Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
II. A felnőttkor küszöbén - Utolsó év a képzőben
Két csoportra, két tanterembe osztottak szét bennünket. Matematikával kezdtünk. Pillanatok alatt tisztában voltam az egésszel, s annak ellenére, hogy Hermán néni nálunk volt ügyeletes, gyorsan lediktáltam a képleteket, hallhatóan suttogva. Később a kész lapjaimat úgy raktam ki a mellettem levő üres helyre, hogy a másik padban ülő leolvashassa. Ebből aztán baj is lett, mert mögöttem Farkas Anci csak az egyik oldalt másolta le, a másikat nem, s a többiek sorra az övét, ezzel a hibával. A sok segítés után magam is éppen csak, hogy elkészültem. Hermin néni meg is jegyezte, mikor kijöttünk a teremből:- Fiam, a képesítő egy életre szól, előbb a magáéra gondoljon az ember! Azután jött a magyar irodalom. Két tételt kaptunk, az egyik Madách: Az ember tragédiája! (A másikra már nem is emlékszem.) Két vagy három lány kivételével mindenki ezt választotta. Ragyogóan ment, csak Nagy Elemér volt megijedve, hogy a végén még felfüggesztik az egészet azzal, hogy talán kiszivárogtak valahonnan a tételek. Pedig erről szó sem volt, csak valamilyen megérzés, vagy telepátia? A jó ég tudja, miért, de mindenki erre készült. A román dolgozatommal viszont bajban lettem volna, ha Daróczi Böbe - aki Bukarestben járta az alsó tagozatot - le nem diktálja hálából a számtanért. Ezzel a nehezén túl is voltunk, jöhetett a szóbeli: magyar irodalom, román irodalom, természetrajz, disszertáció, tanítás, háztartástan (mind tételhúzással). Háztartástanból töltött zöldkáposztát húztam, s mivel főzni nem tudtam, Dombi Kata, meg Zágoni Piroska készítették el helyettem. Nagyon finom volt, tízest kaptam rá. A tanári segítés azonban nem nézte el a csalást. Mikor a disszertáció41 tételeket húztuk, Tőkés Böske az ablak elé tartotta, hogy megpróbálja kiolvasni, mit húzott. Gábri néni észrevette, s igen megharagudott rá. A természetrajznál Hermin néni kérdezett. Mi névsor szerint mentünk be hármasával, de ő a tételeket össze-vissza vette. Nagyon szerettem volna a szemről felelni, s nagyon kívántam. Az érzékszerveket már mind elfelelték előttem, de a szem még megvolt. És ismét megtörtént a csoda:- Beszélj a szemről - mondta Hermin néni. Jaj, de nagyon tudtam! Csak mondtam és mondtam, végül a szürke hályogról is beszéltem: „ma már műtéttel gyógyítják, és a homályos szemlencsét üveggel pótolják." Hermin néninek mintha megrebbent volna a szeme, de bólogatott, és megkaptam a tízest. A folyosón aztán magához hívott:- Te honnan vetted azt, hogy üveggel pótolják a szemlencsét?- Hermin néni mondta...- Szemüveggel - nevette el magát. Bent nem kérdezte meg, más úgy sem vette észre a gikszert. Mikor már mindenen túl voltam, lehetett segíteni másoknak, például rajzolni a táblára román tanításhoz. Azt az inspektor is megengedte, s még meg is kérdezte Gábri nénit, hogy miért nem tanulok tovább képzőművészetin? 41 Értekezés. Az elsődleges jelentésen túl nem tudom, milyen feladatot kellett teljesíteni ezen a címen a képesítőn. 124
