Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
I. Két világháború között - Székely udvar hely, Református Tanítóképző
Késő délután volt, húsvét másodnapja. Minden neszre beállítottan ültem a szobában. Egyszerre felálltam, és akkor már be is lépett Apa, egy kicsit az emlékeimből ismerősen, mosolyogva. Le sem ült, vitt magával sétálni.- Az elmaradt locsolásért - mondta kilépve az utcára, s egy nagy üveg kölnivel kárpótolt. Aztán kint, a vasút mellett, egymástól kapkodva a szavakat, mondatokat, csak beszéltünk... Simogatott, csókolgatott, s olyan ragyogó csillagos ég még soha nem ragyogott rám, mint akkor, ott Dicsőben... Úgy nyolc-kilenc óra tájban érkeztünk vissza a ház elé, ahol a kocsija már várta. A szép új cipőmmel nem volt megbékélve, kicsinek találta (inkább szűk volt, mint rövid,) s azt ígérte, hogy majd küld egy másik párat, ami jobb lesz, és azzal elbúcsúztunk. Pénzt nem adott akkor sem, meg sem kérdezte, nem kell-e? Csak bent éreztem, hogy valóban lehet valami baj a cipőmmel. Mert igen kezdett fájni a lábam. Lehúztam, s akkor láttam, hogy mogyorónyi hólyagok csüngenek a sarkamról, lábujjamról. Máskor ilyen feltöréssel egy lépést sem tudtam volna tenni, most a séta alatt észre sem vettem. Az érzelmek teljesen legyőzték a fájdalmat. Két hét múlva kaptam a csomagot, benne egy pár szép, nagylányos, magas sarkú lakkcipő. Kicsit nagy volt, de a csináltatott cipő megtévesztette Apát, így lett nagyobb egy számmal, de ebben soha nem fájt a lábam. Meg egy pár selyemharisnya is volt még a csomagban, aminek nagyon örvendtem. Ünnepélyes alkalommal a nagyobb lányok már vékonyabb harisnyát húztak fel a pamut helyett, de azért nem szóltak. (Később valaki ellopta a szekrényemből.) Ez az esztendő valahogy igen sikeres lett. A tanulmányi eredményemet is feltornáztam harmadik év végére. Kilences általánosom nem lett ugyan, de sok tantárgyunk volt, és a jó jegyek ellensúlyozták a zenei és a román gyengécskéket. A nyaram már nem volt valami nagyon kellemes. Nem volt számomra egyéb, csak az apám levelei, s amióta találkoztam, beszélgettem vele, azóta már többre vágytam. Az ő világa lett számomra a tündérország, ahová sóvárogva lehetett vágyakozni. A nagy ismeretlen, jókais eszményi világ. Azt hiszem, egy kicsit felemás teremtménye voltam a Jóistennek. Minden rossz, minden baj elől sikerült bezárkózni a magam teremtette világba, ami ugyan egyáltalán nem volt reális, de jó volt megbújni benne. Most az apám elképzelt világa éppúgy irreális volt, de én azt hittem, hogy az a valóság, és abba belekerülni maga a földi paradicsom. Székhelye pedig az a kis szoba, amiben az apám Radnóton lakik, és ha én hozzámehetnék haza, akkor az már az én paradicsomom lenne - és kész, nincs tovább. Lehet, hogy ez az én nagy-nagy vágyakozásom éppen elég gondot és fejtörést okozott az apámnak. Hogyan lesz az - amit már most megígért - hogy a jövő nyárra elvisz magához. Neki gond, nekem reménység, ami még ezt a nyarat is egy picit beragyogta, és segített abban, hogy valahogy elteljen. Jobban vártam az őszt, mint bármikor. 105
