„Ugyanolyanok, mint mindenki más ember”. Válogatás a Szabolcs-Szatmár megyei cigányság történetének forrásaiból 1951-1961 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 40. (Nyíregyháza-Gödöllő, 2010)

Bevezetés

nés fetőzést, de igen súlyosakat is. Pl. 3 éve száradó szarvasmarhabőr szállítása, illetve a járműre való felrakása alkalmával. Tisztálkodni nem szeretnek. Sok köztük a tödő-vér és nemibajos. Fiatalkorában szinte mind átesik rajta. Járványos betegséget azonban akkor sem láttam köztük /hastífusz, vérhas/ amikor a községemben 300 esetről szereztem tudomást. Kivétel a kiütéses tífusz, de azt is csak nagyobb népmozgalmak /háború/ vagy messzire való elvándorlás alkalmával. Békés időben ez nagyon ritka köztük. A megyénkben a 30-as években vizsgálat és fertőtlenítés alkalmával egy tiszti- egy községi orvos halt meg, egy megúszta, több egészségőr is meghalt és megbetegedett. Az a gyanúm azonban, hogy ezt a fetőzést a Romániából illegitim úton beszökött cigányok hozhatták be, mert mind a határ mentén történt. Egyszer láttam tömeges megbetegedést köztük, amit Délázsiából hoztak be, amit utólag kinyomoztam. Trópusi megbetegedés volt. Ezt jómagam is megkaptam tőlük, ami azért is volt nagy baj, mert nálunk ismeretlen megbetegedés lévén, nem ismerték fel rajtam a kollégák, ami miatt sokat szenvedtem, míg végre egy első világháborút járt belgyógyász főorvos váltóit meg a szenvedéstől, mikor már szinte magam is lemondtam az életemről.

Ennél a járványnál már más volt a kórtani kép, mint a fentebb leírtaknál s ki enyhébb, ki súlyosabb alakban mind átestek rajta. Halálozás is volt betegségem alatt. [Ebből arra kell kórtanilag következtetni, hogy valamilyen úton-módon immunizálódnak a szokványos fertőzések ellen, amire a világosbőrűeknek nincs alkalma. /Latens, vagy abortiv alakú fertőzés kiállása./]8

A kevertbőrűek élete ugyanilyen nagy vonalakban, de sokban elüt az előbbiektől. Ezek annak idején, helyesebben lassan-lassan keveredtek és ma is keverednek a hozzájuk lezüllő fehérbőrűekkel, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a leszármazottak túlnyomó többségénél az öröklésben a rossz domináns jellemvonások összegződnek. Ezek sem szeretnek dolgozni, vadak, a bicskát, vagy a dorongot hamar előveszik, lobbanékonyak, lopnak, sőt, szükség esetén az erőszakos rablásoktól, a rablógyilkosságtól sem riadtak vissza. A saját nyelvet beszélők a közelükben sem szeretnek lakni, hanem mindig a község ellenkező végén telepednek meg. Ha egyáltalán munkára szánja magát, akkor az ellenkező szélsőségbe csap át és a legnehezebb munkát: sármunkát választja. Talán azért mert itt pár napi munkával sokat tud keresni, de annak aztán egy-kettőre a nyakára hág a korcsmában. Vályogot vet, tapaszt, de inkább apró lopásból él, amit a tyúkólak és kamarák környékén szokott gyakorolni, de betöréstől sem riad vissza. A 900-as évek elején még szinte állandó vándoréletet éltek, edényeket, üstöket, tűzhelyeket javítottak, de ez csak arra volt jó, hogy az éjszakai programot ennek a portyának a helyszíni szemrevételezése [alapján állapítsa meg]9. Ilyenkor a lókötéstől sem riadtak vissza, vagy a marahalopástól s reggelre rendesen el is illantak jó messzire. Emlékezetes a dánosi rablógyilkosság a század elején. De a 30-as évek elején én magam is láttam olyan esetet, amikor Kántorjánosiban egy éjjel 8-10 üzletet törtek fel. Mivel a községben volt a nyomozó hatóság székhelye, idehozták az elfogottakat. Egész Keletszabolcsot végigrabolták akkor és két megye nyomozói mozgósítva voltak. Mikor összefogdosták őket, sok gyermekkori lókupecet felismertem köztük. Az ófehértói erdő volt a tanyájuk.

8 Ezt a részt tollal áthúzgálták.

9 Betoldás tollal a gépelt szöveg fölé.

30