„Ugyanolyanok, mint mindenki más ember”. Válogatás a Szabolcs-Szatmár megyei cigányság történetének forrásaiból 1951-1961 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 40. (Nyíregyháza-Gödöllő, 2010)
Bevezetés
apróságokat a szülők teljesen magukra hagyták, s azok úton-útfélen kóboroltak, verekedtek, loptak, koldultak és cigarettáztak... Amikor rendes tanterembe, padok közé ültették a kis maszatos, rongyos társaságot - a 38 gyerek egyszerre ordított, rendetlenkedett, napokat, heteket kellett csak a fegyelmezésükkel eltölteni. Dobos tanító mindent megpróbált: büntetett, cukrot osztogatott, nem vesztette el türelmét. S lassanként csendesedett a lárma, az emberi szeretet magvacskái megfogamzottak a borzas fejekben és szívekben. A vasváriak pedig ámulva, majd mosolyogva fogadták úton-útfélen a cigánygyerekek illedelmes köszönését. Azóta a tanító bácsi mellől szünetben sem tágítanak a gyerekek. Amikor megérkezik az iskolába, már ott várja az egész társaság. Elébe szaladnak, s ragyogó, fekete szemüket annyi ragaszkodással és hálával függesztik az ő tanító bácsijukra, hogy attól talán a könny is kicsordul. Aztán bevonulnak a tanterembe, elfoglalják helyüket, s bírókra kelnek a betűkkel, számokkal. Szeretetük ezer jelével halmozzák el Dobos Józsefet. Ritka kincsek: kerek dió, színes ceruza, üveggolyó - s ki tudja mi kerül elő a feneketlen zsebekből, s nyomják, dugdossák a tanító bácsi kezébe. Eleinte mindent elcsentek, ami a kezük ügyébe került. - Először a tanító bácsi asztala és holmija lett „tabu”. Amikor szünetre mentek, a kincsek össze-vissza halmazát feltornyozták a tanítói asztalra - ott még a legigézőbb színes-ceruza is biztonságban volt, senkinek nem kellett attól félnie, hogy bármelyik társa elemeli. Később már erre sem volt szükség, a szeretet és értelem szava megtanította őket az „enyémtiéd” fogalmára. A legnagyobb baj a tisztasággal volt. Bizony előfordult, hogy a gyerekek között a tanító bácsinak is vakaróznia kellett. Dobosné soha életében nem mosott annyit, mint ezekben a napokban. Ma már a Rostás-gyerekek, a kis Karola, Ábris, Dezső, meg a többiek otthon, a cigánysoron szokatlan dolgokkal lepik meg rendíthetetlen nyugalommal pipázgató szüleiket:- Mama, mosdass meg, iskolába megyek ... Amikor hidegre fordult az ősz, Dobos József szorongó szívvel indult az iskolába: biztosan üres lesz az épület, senkit nem talál az ajtó előtt. De a gyerekek - mind a 38 ott dideregtek, vacogtak mezítláb, szakadt nadrágban, nyűtt, vékony szoknyácskában. A tanító szorongó félelme azonban nem múlt el. Mi lesz, ha a hideg állandósul? Tiszavasvári nem hagyta cserben a „cigánytanítót”. A nőtanács enöke, özvegy Szombati Istvánná, a falu fáradhatatlan Irma nénije sorba- járta az asszonyokat. Irma néni, meg a többi asszony szavára megnyíltak a ládák, szekrények. Használt ruhácskák, meleg cipők kerültek elő mindenhonnan. Az állatorvos felesége együtt varrta, igazította a ruhácskákat késő estig a falu asszonyaival, az egyik asszony meg sorba bokszolta, fényesítette a cipésztől visszakerült, megjavított, megtalpalt cipőket. A szív melege, az összefogás ereje hajtotta a szapora öltéseket, az egész munkát. Megmozdult, megindult az egész falu. A pártvezetőség, a Hazafias Népfront meg a nőtanács szavára mindenütt megindult a gyűjtés. Az I. számú iskola úttörői füzetekre, könyvekre, iskolaszerekre gyűjtöttek és elhatározták, hogy felkeresik majd játszani, be282
