Egy Felső-Magyarországi köznemesi uradalom a XVII. század közepén. Ibrányi Ferenc urbáriuma 1656 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 39. (Nyíregyháza, 2010)

Ibrányi Ferenc urbáriuma (1656)

80 Ibrányi Ferenc urbáriuma (1656) azt mondják, hogy más szerben való ez, de én Ibrányinak tartom, úgyis értettem azért NB. 9. Puskás Márton háza, Barkóéi Ibrányi szerből álló jobbágyáé. 10. NB. Napkeleti soron, az erdő felől, Komoroci Uram Kis Simon nevű jobbágya mellett, kívül, legvégén, Jánosi felől van nékem egy rozsföldem, ezen csináltak egy házat számomra, azért ez is immár egy telek számban computáltathatik, Ö. Immár következik az délről való, Bátor felől való sorja Dersnek. És vagyon ezen so­ron 11. Mahucz Péter jobbágyom háza, Ö. 12. Emmellett Sarkadi Miklós háza, kit az leányágra bírván, ugyan az Ibrányi szerből Peczi Pál Uramtól ő kegyelmétől vettem vólt zálogban, éppen hetvenöt forinton cum pertinentiis, Z. 13. Emmellett mindjárt Sarkadi Demeter háza, Barkóéi Uram Ibrányi szerből álló jobbágyáé. 14. Brodi László teleke, kit most egy vak Illés nevű, jövevény jobbágyom fogott fel, Ö. NB. 15. Mindjárt ezen ház mellett, ezen Vak Illés fia, ezen teleken más házat is csinálván, már ez is külön telek számban tartathatik, Ö. 16. Mahucz János háza, sajátom, kiben most az jövevény Faze­kas jobbágyom lakik, Ö. 17. Mindjárt emmellett ugyanezen teleknek az felét Juhász János jobbágyom fogta fel, s lakik is rajta házban, Ö. 18. Mindjárt emmellett Ilosvay János, Barkód jobbágya, Ibrányi szerből való háza. 19. Mindjárt emmellett Lánczás Máté Ibrányi szerből álló háza. Ezek dézmát, sem adót nem adnak, korcsomát sem árúi több Agárdinál, csak tizenöt napot szóigáinak. Következik Hodász Isten jóvóltából Hodászon való birodalmom így vagyon és ennyi. 1. Demeter István pusztája, Ö. 2. Nagy Antal pusztája, Ö. 3. Lantos Márton pusztája, Ö. 4. Czuklyás And­rás pusztája, Ö. Biró István pusztája, Ö. 6. Demeter Mátyás pusztája, Ö. 7. Lantos Tamás háza, fia kettő, Ö. 8. Nagy Imre háza, Ö. 9. Nagy Miklós háza, fia egy, Ö. Ezek Isten jóvóltából Hodászban mind régi ősömről álló, [így!] örökös jószágom. Mint az vénemberek informálnak, az elsőhöz van szántóföld három. Az másikhoz hat, az harmadikhoz tíz hód, az negyedikhez hat hóid, az ötödikhez két hóid, az hato­dikhoz hat hóid, az hetedikhez hat hóid, az nyólcadikhoz négy hóid, az kilencedikhez négy hóid. De sokkal többnek kell lenni, azért csak könnyű szóra nem kell hadni, pa­rasztok szavára, hanem inquisitióval ki kell keresni szorgalmatosson. Az Czernel familia Hodászban soha nem bírt semmit, az Pécziek bírtak harmadányi részt, mint én bírok<m> és az én részem, id est ötödfél teleket, de régen Barkóéinak zálogosították vólt el, most ő bírja. Dézmát semmiből sem adnak, adajok sincs semmi, két tyúknál egyéb, disznajokból egy tizedet szoktak adni. Következik Sályi Vagyon Isten jóvóltából Sályiban ennyi számú portióm. 1. Gyarmati János jobbágyom háza, Z, C. 2. Szitás János jobbágyom háza, Z, C. 3. Király Gáspár teleke, Z, C. De ez csak mintegy harmadrész teleknyi telek. Vagyon egy legény hozzá, Király István, An- gialosban lakik, Baczkai Uylaki György jobbágyánál. Ezeket Czernel Uramtól apprae-

Next

/
Thumbnails
Contents