Egy Felső-Magyarországi köznemesi uradalom a XVII. század közepén. Ibrányi Ferenc urbáriuma 1656 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 39. (Nyíregyháza, 2010)

Ibrányi Ferenc urbáriuma (1656)

Nyírjákó / Vaja 69 Következik Vaya Ez Vaya két faluból áll, úgymint nagy Vayából és Custós véghből, külön határok is vagyon mindenben.109 Oka mi lehet, nem tudhatom, de úgy hallottam édes eleimtől is, magam is úgy értem, hogy az Ibrányi famíliának, azaz az én eleimnek ehhez az Custós véghez nem vólt közök, az mint hogy most is én is talpalattnit sem bírok sem benn kustós Véghben, sem határában, hanem egészlen csak Vay Péter Uram bírja. Az mi az nagy Vaya dóigát illeti: Minthogy Vay Péter Uramnak Vaya derekas resi- dentiája, s ott lakik, tehát szorgalmatosson megszállítván ő kegyelme az pusztákot, ő kegyelmének több embere van Nagy Vayábann is, mint nékem.110 De egyébaránt az mi az birodalmát illeté eleitől fogva, ma is illeti örökké, s úgy ma is, ezen Nagy Vayának, mind maga az faluja, telekei, mezeje, erdeje etc. és minden igazságának pertinentiái- nak hasonfele, úgymint medietás, éppen az Ibrányi familiájé volt, úgy mostann is Isten jóvóltából enyim, hanem főképpen szántóföldéiben ezen Ibrányi fél szernek, mind az hajdani régi Ibrányi szerből, s mind az Vay Ferenctől maradt földeknek jó részét Vay Mihály és Péter Uramék eltulajdonították, praetendálván azt, hogy ők annak nagy részét Vay Ferenctől még éltében vették volna meg, de ez[t] csak fogas capitularissal ki kell keresni,111 és ezt soha abban nem kell hadni, (még maradékom se hagyja, az kire én éltemben nem érkezhetem is). Némely részét ismét az én szeremhez való földeknek úgy tulajdonították el Vay Uramék, hogy jól megvendégelvén borral afféle élhetetlen, tékozló jobbágyinkot, Ibrányi szereseket, az kinél jó földeket érzettek, azt is nagy ócsón úgy vették meg tőlök, könnyen hagyván szegény Atyám Uram is, már most nagy sok summára mondják, de ezt is capitularissal ki kell keresni, soha ezt sem kell hadni, mert ki egy, ki két forintban vagyon csak. Signanter penig, az mint végire mentem Solyom János és több régi emberektől hit szerént, az mostani nevezet szerént az én szerem, azaz az Ibrányi szer ezekből az job­bágyokból és telekekből áll, mint ím következik: 1. Búzás Ferenc háza, ez három teleken lakik, Ö. 2. Solyom Péter háza, Ö. 3. Solyom István háza, de ez két Solyom háza csak egy teleken vagyon, Ö. 4. Mészáros Máté pusz­tája, Ö. 5. Orbán János pusztája, Ö. 6. Randa János pusztája, ez Vay Mihályé vólt, de cserélvén112 az szegény Atyám Urammal Vay Mihály, ő szegény [Atyám] Uramnak ezt adta. Ismét neki szegény Atyám Uram ez telekért adta az Vay Ferenc tulajdon maga nemes curiáját, melly Vay Ferencről maradt vólt szegény Atyám Uramra, kin az csere­kor az ház is még fenn vólt, Ö. 7. Barta Pál háza, Ö. 8. Varró István háza, Ö. 9. Sütő Mi­hály pusztája, Vay János jószága féléből való, egy fia bújdosóban vagyon, Ö. 10. Miklósi Ábrahám pusztája, ez is Vay János jószága féle, két fia: János, Mihály Debreczenben laknak, Ö. 11. Sipos János pusztája, Ö. [12.113] Ludas István pusztája, az fia, Ambrus 109 Az 1417 előtt még Szatmár vármegyéhez tartozó Vaja középkori felosztására, Kwsthwswegh, Kusthes- waya különválására lásd: Marsai, 1940. 229—230.; Németh P„ 2008. 328—330. 110 Vagyis Vay Péter birtokközpontján nagyobb gondot tudott fordítani a puszta telkek benépesítésére, mint Ibrányi Ferenc. 111 Valószínűleg káptalanbeli hiteleshelyen való kikerestetésről van szó (capitularis - káptalanbeli sze­mély, kanonok). 112 Czerébemől javítva. 113 A 12—14. sorszámok az eredetiben hiányoznak, ezeket szögletes zárójelben pótoltuk.

Next

/
Thumbnails
Contents