Egy Felső-Magyarországi köznemesi uradalom a XVII. század közepén. Ibrányi Ferenc urbáriuma 1656 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 39. (Nyíregyháza, 2010)

Ibrányi Ferenc urbáriuma (1656)

106 Ibrányi Ferenc urbáriuma (1656) Szőleden mást érette az Golopi részből, hogy az Szőledi hegyről dézmát ne adjon. De én az Vétsei Sándor Pethneházinénak adott maga medietássából, Véczei részből való teleket meg visszacseréltem Pethneházinétől, adván én az Tonai telekinek199 felit Vé­tsen néki az Golopi szerből, ő penig azt adván nékem, kit Vétsei Sándor adott volt néki, azért már csereképpen az Vetsei Sándor szeriben is bírván, erdejével s egyeb határával szabados vagyok. Ez Vetsei határban lévő földeimet, kaszállóimat esztendőnként szorgalmatossan dézmájára el kell adni, erdeire tizedet kiáltatni vagy pénzen eladni, ebből valóban szép hasznot szerezhetne ember jó gondviseléssel. Következik már Szőled Ez Szőledben való én birodalmam Isién jóvoltából így vagyon: 1.) Az Godocz háza mellett Katona Mihály teleke, sajátom. 2.) Az Arató háza mellett Nagy Benedek teleke, sajátom. 3.] Mindjárt e’ mellett Tot János teleke, sajátom. 4.) Ugyan még mindjárt ezen fellyűl írt Nagy Benedeké mellett Tóth Gábor teleke, sajátom. 5.) Ismét az az telek, kiről szegény Anyám Bag200 Györgyöt elűzte volt, ma is Bak György telekének híják, sajátom. Ez öt teleknél csak eggyel sincsen több én számomra. NB. Van bujdosóban két jobbá­gyom fia, Rátsz András fiai: János és Mihály, ide Szőledhez valók. Ez Szőled is 3 részre vagyon. Egyik rész Pethneházi Jánosnéjé és Máriási Istvánnéjé ketten. Másik része Némethi Christophé volt, de per sortem divisionis post defectum Christoph Némethi az ő része megírt Pethneháziné és Máriásiné Asszonyoméknak ju­tott, s egészen ők bírják ketten az Némethi Christoph Szőledi ráta portióját. Excepto, kit még éltében Némethi Christoph Bak Györgynek zálaglott volt az Leleszi convent- ben, azon van az Bak háza, kit de facto is az Bak maradéki bírnak. Harmadik része ez Szőlednek az én ráta portióm, kit felül specificálék. NB. Horváth Ferencné Néném- nek nem volt semmi birodalma Szőledben, másutt bírván ő az Golopi jószágban ez Szőledi portio hellyett. Hanem Horváth Ferenc Némethi Christophtul vött volt itt egy jobbágyot még éltében, úgy mint Kis Mihályt egy iszkófiumos ingen201 csak, s egy lo­von, deputálván ezeket éppen 50 forintra, s ennyiben bírja zálagban, és ennél több birodalma nincs is Szőledben, már ez 2 helly híjával bírják Pethneháziné és Máriásine az Nemeti Cristoph jószága félit és ráta portióját, egyik Bak Györgynél, másik Horvat Ferenc Uramnál léven. De egyébaránt sem az két megírt Asszonyok része, sem az Né­meti Christophé féle per se egyik rész sem több az enyimnél, hanem ugyancsak annyi telekből áll mindeniké, mint az enyim. Hogy penig én az Némethi Christoph szeri fé­lében nem bírok Szőleden, oka nem egyéb, hanem ez: mert ez Szőledi portio hellyett az osztálykor szegény Asszonyom Anyám Golopon és Ruszkán vött volt magának, kit de facto is bírok azon Némethi Cristoph részéből ma is. NB. Bak György soha dézmát Szőledi határon nem vött sem szőlőkből, sem mezei vetésekből, sem erdőből, hanem csak az után az telek után való pertinentiákból nem 199 E szóban az i (j) betű utólag beszúrva. 200 Úgy tűnik, eredetileg Bak volt írva, s az utolsó betűt utólag javították g-re a már jelzett sötétebb színű tintával. 201 Skófiummal (arany vagy ezüstszállal) kívánt ingről van szó.

Next

/
Thumbnails
Contents