Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)
Takács Péter: Egy Szabolcs megyei honvéd-szolgabíró gondolatai a magán- és közéletről 1830–1916 között
meghúzódó nemzetközi konfliktusokat, háborús szituációkat is. E téren a naplójából sugárzó mentalitás annak a jó értelemben vett dzsentrinek a magán- és közéleti alapállása, aki elfogadva a Deák nevével és politikai gondolkozásával minősített kiegyezést, aminek következtében egy hanyatló, bár jelentős birodalom védelmét tudván maga mögött, olykorolykor felelőtlenkedett, s a szabadság felelőssége helyett hagyta elszabadulni a szabadosság káoszát. Krasznay Péter vélelme szerint ezt a szolid biztonságot szavatolta az alkotmányos monarchia a történelem során a Kárpát-medencében az iszlám civilizáció réme, majd a pánszláv ortodox pogromok elöl beköltözött nemzetiségieknek és vallási közösségeknek is, akiknek a századforduló táján megélénkülő politikai mozgalmait feltűnő ellenszenvvel és dehonesztáló elutasítással kezelte. Ugyanakkor maximálisan támogatta a véleménye szerint Kossuth Ferenc politizálásában reinkarnálódó kossuthi elveket, s az 1 849-es trónfosztást követően a kormányzó-elnök retorikájában felvillanó, Habsburg uralkodó nélküli birodalmi álmokat. Elhallgatva, vagy éppen elvetve azokat az alternatívákat, amelyeket Kossuth az emigrációban dolgozott ki, és ajánlott a magyar politizáló elitnek megfontolásra. Az 1 848- as honvédélmény, azon belül a 48-as honvédzászlóaljhoz történő hadnagyi kinevezés, a Komárom környéki csatározások, és vár feltételekkel történő feladása olyan mélyen belevésődött Krasznay leikébe, hogy attól képtelen volt szabadulni. Családja tisztességes felnevelése mellett - öt gyermeke élte meg a nagykorúságot, s mind az öt saját családot alapított - életének legnagyobb szenvedéllyel űzött öröme volt honvédélményeinek és honvédkapcsolatainak az ápolása. Krasznay Péter a dzsentriknek azon csoportjához tartozott, akik büszkék voltak nemességükre, s családjuk múltját apai és anyai ágon is messzi századokra visszavezette, de a duhaj - Fenn az ernyő, nincsen kas! - mulatozással vagyonokat elherdáló mentalitástól távol tartotta magát. A család másfélszáz holdnyi birtoka - öt élő gyerek mellett - felelősséggel élve, nem is tette lehetővé, hogy legénykori táncos kedvének hódolva, udvarházról udvarháza járva mulatozzon, felkapott fürdőket és nyaralóhelyeket látogasson, nagy összegű tétekkel kártyacsatázzon. Házasodását követően három-négy legénykori honvédtiszt bajtársával alsózott és hatvanhatozott olykor-olykor. A név- és születésnapokat ugyan rendszeresen megtartották, de csak házi mulatság keretében, muzsikaszó nélkül, s a mulatsághoz az étel és ital a saját kamrájából, pincéjéből került ki. Gyermekei lakodalma sem szólt hét vármegyére. Mértéktartó életet élt minden vonatkozásban. Jellemét, felfogását és életstílusát egyformán jellemzi a szolidság, a valóság-érzékelés és mentesség mindenféle túlzástól. Ez volt jellemző saját származásának, nemzetségének a megítélésére is. Jellemző, ahogyan családja múltjáról nyilatkozott 1911-ben. Fiának, Krasznay Sándornak - aki Szabolcs vármegye alispánjának a lányát vette feleségül - az említett esztendőben fia született, akit Andrásnak kereszteltek. Az immár nyolcvanéves Krasznay Péternek megbizsergette a lelkét, hogy unokáját András névre keresztelték. Kutatásai során ugyanis kiderítette, hogy a Krasznay família dokumentálható múltja 1461 -ig vezethető vissza, s az első ősüket is Andrásnak hívták. Igyekezett is gyorsan naplójába jegyezni nemzetségéről kialakult ítéletét és az unokájának szánt jókívánságait: „amennyiben az első Andrástól, kinek létéről egy 1 461 -ről szóló okmány tesz bizonyságot, családunk tagjai közül egy sem emelkedett a középszerűség határain felül, legyen ő az első, aki bármilyen pályán oly előmenetelnek örvendhessen, amellyel családjának díszére váljon.” A Krasznay-napló vitathatatlanul legértékesebb, s bátran állíthatjuk, legőszintébb feljegyzései első körben a szűkebb család tagjairól, majd azt követően a bővebb rokonságról szólnak. Ezek a mozaikos villanások minden esetben tükrözik a naplóíró családfő 8
