Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)

Takács Péter: Egy Szabolcs megyei honvéd-szolgabíró gondolatai a magán- és közéletről 1830–1916 között

természettel együttélő humanizmusából és találékonyságából. Benne van mindaz, amit az 1 867 és 1914 között regnáló főszolgabírókról a történészeknek tudni érdemes.

A naplóban a szolgabírói bürokratikus nyelv és stílus tükröződik. Az a stílus, ami a rendiség korának vármegyei autonómiájából a polgári jogegyenlőség hétköznapjaiba átszerveződő hivatalok alkalmazottait jellemezte. A tudálékos mesterkéltség, a hivatalnokoskodás, a germanizmusokkal terhelt mondatszerkesztés. Benne van az a nyelvi igénytelenség, amit a rendiség végére kocsmaivá romlott latin igazgatási és bíráskodási szakszövegek kezdetleges tükörfordításai honosítottak meg. Benne van a lakosságtól elidegenedett hivatalnoki retorika, az ügyintézés hivatalnoknak is, ügyfélnek is szenvedést okozó értelmezési sokfélesége. A szenvedő nyelvi szerkezetű és túlzott általánosítással terhelt nehézkesség, az ügyintéző felelősségtől való elzárkózása. Az ügyfél által többféleképpen értelmezhető karakternélküliség. Ugyanakkor benne van az a küzdelem is, amit egy Rétköz és Nyírség széli szolgabíró vívott a végeláthatatlan körmondatokban áradó, hivatalos, olykor „hivataloskodó” stílussal és nyelvvel, hogy azt érthetővé tegye a rábízott nyírségi és rétközi emberek számára is.

Balgaság lenne egy, a jogi tanulmányait a szabadságharc szolgálata miatt felfüggesztő, majd az abszolutizmus elleni tiltakozás miatt azt nem folytató szolgabírón számon kérni a magyar nyelv kifejező erejének pompázatos gazdagságát. Azt is, hogy naplóírás közben szakadjon el a bürokrácia éppen formálódó, modernizálódó nyelv- használatától. Azt azért szóvá lehet tenni, hogy Petőfi népi gyökerű költészetének nyelvi egyszerűségéből, Arany János máig felülmúlhatatlan stílusának minden értelmi és érzelmi mondanivaló megjelenítésére alkalmassá csiszolt nyelvi gazdagságából, kifejező erejéből és hajlékonyságából átmenthette volna legalább az egyszerűséget. Ezeknek a szépségeknek és nyelvi örömöknek a kútjából csak mértékkel merített a Szatmárban gyermekeskedő, fiatal házasként is évekre oda költöző Krasznay Péter Nem feltétlenül bűn ez. így is hivatalnokoskodhatott - és nem is népszerűtlenül — Szabolcs vármegyében, ahol az erősebb í-zésen kívül alig különböztette meg valami a közbeszédet a szatmáriak nyelvjárásától. Nem a tanulás, nem a tapasztalat, és nem a népi nyelv ismeretének a hiánya rontotta le Krasznay Péter nyelvezetét és stílusát. Inkább a hivatalnokoskodás, a szakmai ártalom és a honoráciori körökben akkoriban a parasztoktól való elkülönülési vágyról árulkodó nyelvi urizálás divatja. Mindez nem megbocsáthatatlan bűn, csak jellemző sajátosság. Stilisztikai halványság. Ennek ellenére a naplójában közöltekkel erőfeszítés nélkül megbirkózik az olvasó. Mondanivalója, tényei és kuriozitásai izgalmasak annyira, hogy szövegét nem fogja sutba dobni, aki olvasni kezdi. Nyelvi sajátosságaiért ne rójuk meg Krasznay Pétert. Lezárt élete nem a szépirodalmi stílus iránti fogékonyságról kiált a marandóságért. Petőfi szabadságtól áradó verseinél, Arany János lelkeket rendítő balladáinál ő szívesebben forgatta a vért kívánó fegyvereket. Legyünk méltányosak: az életet kockáztatni másfél-kéttucatnyi csatában a hazáért, annak szabadságáért és függetlenségéért, majd évtizedekig munkálkodni az esendő emberek köznapi világának jobbításán, a társadalom szervezésén, mindenképpen emlékezetre méltó érdem.

36