Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)
Krasznay Péter naplójegyzetei 1861–1916 (Forrásközlés)
zavarban Zakariás János Justh-párti képviselő az elnöki asztalról felvett egy súlyos törvénykönyvet, és azt a miniszterelnök fejéhez vágta, akinek arcát elborította a vér. Azután mások is Zakariás példáját követve, törvénykönyvekkel, téntatartókkal [!], tolltartó tárcákkal dobálóztak a miniszterelnök és a védelmére siető Serényi gróf, földmívelési miniszter felé, aki szintén több jelentékeny sérülést szenvedett. A Kossuth-pártiaknak sikerült a küzdő feleket elválasztani, utóbbiak közül is Gaál András súlyos ütést kapott régebben sérült karjára. Mindezekből az a tanulság, hogy a Justh-párt parlamentbe nem való kocsmai betyárokból áll, kikhez tartozónak lenni nem nagy dicsőség! * Március 27-én, Húsvét első napján egy rendkívül nagy szerencsétlenség sújtotta le a Szatmár megyei Ököritó községét. Ugyanis azon nap estéjére egy, a községben alakult fúvó hangszeres, úgynevezett rezesbanda felszerelési tárgyainak beszerzésére szükséges pénzalap javára jótékony célú táncmulatságot rendeztek. A község közepén lévő kocsmai állást [kocsiszínt és istállót] rendezvén be a mulatók részére. De alighogy kezdődött a több százra menő vendégek elhelyezkedése, még csak a második táncba sorakoztak, amidőn egyik petróleumlámpa felrobbant, éppen az egyetlen ajtó közelében, amitől a díszítésül használt fenyőgallyak és színes papírláncok tüzet fogván, attól a lángok a rosszul védett állás padozatára jutottak, amelyen lévő szénarakomány rögtön lángba borult. Ettől azután az állás nádtetőzete egészen lángba borult, és az égő zsarátnokok a táncolok közé hullván, a nők lengeteg szőrme ruhái azoktól és egymástól meggyulladtak. Minthogy az ennek folytán előállott riadalomban mindenki az egyetlen szűk ajtó bejáró felé rohant, azt az egymásra rohant menekülők pillanat alatt úgy eltorlaszolták, hogy azon a menekülés lehetetlenné vált. Igen kevésnek sikerült ezúton az ott rakásra hullottak tetején kijutni. A legnagyobb veszély az állás végén lévő nagy kapuk elzárásából származott, melyeket ^ a célból, hogy azok belső oldalaihoz ülőhelyeket rendezhessenek, és a fizetés nélküli betolakodást megakadályozzák, a földbe bevert cövekekkel is eltorlaszolták. így a szabadulás csakis az egyetlen kis ajtóra szorult, ahol a menekülők halomra hulltak és egymást legázolták. Ily módon, akik kimenekülhettek is, égési sebekkel terhelten jutottak a szabadba. A lapok közlése szerint - közvetlen a veszély helyén - meghaltak hét évestől 14 évesig 14-en. Ezen felül 24 évesig 128-an. 25 évestől 40 évesig 19-en. 40 évestől hatvannyolc évesig 36-an. Más szomszédos községekből 49-en, összesen 246-an, akiknek hullája felismerhetett. Fel nem ismerhetők száma 80-90 körül, s így összesen 340-350-re számíttattak az elhaltak. Az élve, de legtöbbnyire súlyos égési sebekkel kimenekültek közül is többen elhaltak. És még alig gyógyulhatok vannak egyik másik kórházban, úgyhogy a katasztrófa áldozatainak száma 400-ra számítható. A szerencsétlen eset annál nagyobb súllyal nehezedik a hátramaradottakra, mivel az összes elhaltak alig 10-12 kivételével a munkaképeshez tartozók voltak, s így a község 1800 lakosainak majdnem 'A része, éspedig kenyérkereső része lett a katasztrófa által elpusztítva. Amiből önként következik, hogy igen sok család a legnagyobb nyomornak néz eleibe, és a közsegélyre reá szorul. Amiben egészen váratlanul Bécs város tanácsa jár elöl, amidőn azonnal 10 ezer korona segélyt küldött a nyomor enyhítésére, a király pedig 30 ezer koronát ajándékozott, Budapesten pedig Vaszary Kolos esztergomi prímás [érsek] elnöksége alatt nagymérvű segítő egyesület alakult. Ugyanilyenek alakultak több vidéki városokban is, mi által a nyomor enyhülést nyerhet ugyan, de a gyermekeiket elvesztett szülők és a szülőket elvesztett gyermekek szíveiknek fájdalmát nem szüntetheti meg semmi anyagi segély. Amint naplójegyzeteim több helyein megjegyeztem, én is azon szerencsétlenül járt községben születtem, 327
