Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)

Krasznay Péter naplójegyzetei 1861–1916 (Forrásközlés)

gyűlést hívott össze, melyen kijelentette, hogy amennyiben ő 80. életévét már a múlt évben betöltötte, nem érzi magát többé elég erővel rendelkezőnek arra nézve, hogy éppen a jelen körülmények között az elnöki állással járó fáradalmakat kibírhassa, azért kéri magát azon állásból felmenteni. Mit a közgyűlés hosszabb vita után elfogadván, helyette pártelnökül az általa ajánlott első alelnököt, Darvay István buji birtokost közfelkiáltással elnökül megválasztotta, helyébe alelnökül ifj. Kállay Andrást választván meg. Azután a választmányt kiegészítvén, utasította az elnökséget, hogy az általuk kije­lölendő és megbízandó párttagok által az alakulást községenként is eszközöljék. Végre elhatároztatott, hogy a gyűlésben részt vett függetlenségi elvű választók maguk közt a központban mutatkozó külön árnyalatokat el nem ismerik. Megvárják, sőt megkövetelik [hogy] az országos Független[ségi] Pártnál fellépett Kossuth- és Justh-párt árnyalatok haladéktalanul egyesüljenek, hogy a törvénytelen minisztérium hazafiatlan és netaláni törvényellenes működését egyesült erővel annál sikeresebben akadályozhassák. * Február hó elsőjétől Borbély Sándor, a nyíregyházi királyi törvényszékhez beosztott királyi ítélőtáblái bíró nyugalomba vonult. Pár év óta keletkezett, és most már gyógyíthatatlannak bizonyult szembaja miatt volt kénytelen elég korán, ötvenöt éves korában a különben erős testalakatú embernek megválnia [!] lankadatlan szorgalommal és dicséretre méltó $4 szakképzettséggel betöltött hivatalos állásától. Nehány év óta a törvényszék telekkönyvi osztályának élén állott. A nyugalmazott nekem unokaöcsém. Anyja Krasznay Erzsébet, nálam négy évvel ifjabb testvérem volt. Atyja Borbély Gáspár sógorom, mint 80. évét betöltött 48-as honvéd él, és korához képest elég jó erőben van, és mint megyei közigazgatási bizottsági tag, a megye előkelősége közt szerepel. Borbély Sándornak különben korához képest elég hosszas szolgálata van. 32 évi szolgálati idővel lépett nyugalomba. 18 év óta özvegy. Felesége Marsalkó Aranka volt, kitől egy 20 éves fia és 18 éves leánya van. A fia, Sándor III-ad éves jogász. Leánya Aranka, a folyó hó 8-án Nyíregyházán tartott tör­vénykezési tisztviselők báljában lett bemutatva. Szép és erős növésű leány. Már több ízben tervezgették a megyebeli reformátusok (kálvinisták), hogy nagy ki­terjedése miatt nehezen adminisztrálható egyházkerületüket két részre osztják, amit a múlt év végével teljesen be is fejeztek. Az eddig 95 egyházból álló tractusból [egyházkerületből] a középszabolcsi esperességbe jutott 47, a felsőbe pedig 48 egyház. Minthogy a megyének alsó része Tiszalök, Szentmihály, Dada, Dob már előbb is a hajdúnánási esperességhez tartozott, a közép résznek székhelyéül Nyíregyháza, a felsőnek Kisvárda jelöltetett. Az előbbibe esperesül Görömbey Péter eddigi esperes, a felsőbe pedig Vass Mihály gégényi lelkész választatott meg. Segédgondnokok a nyíregyháziban Gencsy Bertalan kislétai, a kisvárdiban Jármy Miklós eperjeskei birtokosok lettek. * Március hó egészen tavaszias időjárással köszöntött be 5-10 fok meleggel. Minthogy egész télen igen kevés hideg volt, a jégvermek mindenütt üresen maradtak. Ami kevés nád még terem a község határának Tapogatós tó nevű részében kénytelenek a tulajdonosaik csónakról és talpakról vágni, és miután a vágás sok költséget igényel, a nád ára eddig még ismeretlen magasságra hágott, ti. 100 kéve 15-16 forintokért is elkél. * Sándor fiam még január hó 12-én átköltözött Nyíregyházára, és az Érkert utca közepén üresen lévő új házban ideiglenesen elhelyezkedett. Február hó 3-án azonban sikerült neki egy alkalmas házat venni ugyanazon utcán, az ideiglenes lakásától harmadik házat. így 325

Next

/
Thumbnails
Contents