Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)
Takács Péter: Egy Szabolcs megyei honvéd-szolgabíró gondolatai a magán- és közéletről 1830–1916 között
járási főszolgabírónak választatott esküdttársává, a jelölt nagy büszkeségére - iránta való bizalomból fakadóan - közfelkiáltással. A Deákra kért áldás sikere, az alkotmányos élet újraindulása feletti öröm, és az 1 867-es választás alkalmával a közfelkiáltás bizonyította népszerűség közepette aligha bíbelődött Krasznay Péter az 1 867-es XII. törvénycikk alkotmányos korlátáival. A Deákot elragadtatva dicsőítő lelkesedése csak később keseredhetett meg. Vagy meg sem keseredett, csak a megye és a Felső-Tisza-vidék térségének kálvinista közhangulata, a harcban edződött honvédtisztek felcsigázott nosztalgiája vagy csak a harcos honvéd önigazoló reflexe diktálta tollba a kiegyezéssel kapcsolatos fenntartásait. Feltételezhetően inkább 1901 utáni, semmint 1 867-es gondolatokat rögzítette naplójába az 1 867-es májusi dátum alá, amikorra datálta a kiegyezési törvénnyel kapcsolatos észrevételeit: „alakult egy párt..., amely magát, Tisza Kálmánnal az élen,... ellenzéknek nevezte, és különösen az 1867-ik évi XII. te. 11. és 29. §§-okban foglaltak megváltoztatására törekedett... E párthoz tartozónak vallottam magamat én is — vallotta meg önmagának és családjának —, és ennek, mely most már Függetlenjségi]... nevezet alatt áll fenn, jelenleg is tagja vagyok. Nem ismervén el a 67-es alkotmányt olyannak, amilyenért 48/49-ben harcoltam. Tehát ahhoz a párthoz kell tartoznom, mely annak oda emelését munkálni meg nem szűnik.’’20 1 867 és 1 901 között sokat változott a világ. A liberalizmus tágra nyitott szabadságretorikája, a szabadosság és a megfontolatlanság a gátlástalan felelőtlenség mezejére sodort embereket és politikai meggyőződéseket, míg másokat — Tisza Kálmánt is — a kiegyezés védelmezőjévé tette. Krasznayt bizonyára Habsburg-ellenes kálvinista környezete sodorta Tisza Kálmántól balra. Ez a balra sodródás magában rejtette a honvédtisztek elkülönülését is a hazáért véráldozatot nem hozott civilektől, főként a kiegyezés gazdasági haszonélvezőitől, a gyors ütemben vagyonosodó vállalkozóktól. A Krasznay által is felvállalt függetlenségi balosság erős retorikai hazafisággal, zsidó- és nemzetiség-ellenességgel társult. Az ő esetében ez együtt járt a közép-, illetve majdnem alsószintű, járási térség településeit és lakóit felölelő közhivatal viselésével. A problémák elvi síkú megközelítése helyett a köznapi praktikum uralmával. Egyben a gazdasági tevékenységtől való eltávolodással. Ennyiben a régi, nemesi mentalitás továbbélésének vagyunk tanúi. Mint hajdan a regálékat, most az egész birtokot bérbeadó nemesi közhivatalnok jobbik fajtájú típusa rajzolódik elénk, aki fekvő vagyona hozadékának tőkésíthető részét átengedi a haszonelvű felhalmozónak, s mint tulajdonos megelégszik közhivatalnoki jövedelmének a még hitványabb bérleti díjjal történő kiegészítésével. Ezt a polgárosodásnak, a tulajdonosi, termelői és kereskedői szférának való hátraarcot végzetesen elszegényítő módon emészthetetlenné kozmásította a konzervativizmus, az antiszemitizmus és a nacionalizmus felerősödése. Ennek a demokrácia-hiányos - az 1 880-as évtized elejéig monopolisztikus egyedárusítási kiváltsággal terhelt — tőkésedésnek és polgárosodásnak, és az ezzel kapcsolatos, kölcsönösen negatív viselkedésnek és meggyőződésnek az írásos vetülete a századfordulótól a parlamentben aktivizálódó nemzetiségi politikusok magyarságot gya- lázó féktelen retorikája, amit mindannyiszor együtt átkozott a parlamenti képviselőkkel és a miniszterekkel a naplóíró Krasznay is. Az etnikai és nemzetiségi provokációra a Kárpátmedencében összehangzó képviselői és köztisztviselői válasz minduntalan visszhangra talált Krasznay naplójában is: Költözzenek ki az országból, ha nem tetszik...!’’ 20 Napló, 1867 májusára datált bejegyzés, amely valószínűleg a századforduló után született gondolatait adja vissza. 25
