Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)

Krasznay Péter naplójegyzetei 1861–1916 (Forrásközlés)

nem volt, azt csak tudnia kellett, hogy aki Kápolnánál (február 27-28) megsebesül és elfogatik, az nem lehetett ott Isaszegnél április 6-án. * Ezen füzet 56-57. lapjain kiírt okból a miniszterelnökségtől visszakért - 1842-ben kiál­lított és kiigazított - születési bizonyítványom beérkezvén, azt a folyó hó 12-iki közgyűlés alkalmával az alispáni hivatalnál brevi manu [rövid úton] általvettem, és a 63. lapon leírt primacia alkalmával jelen volt Vanyek Ferenc fehérgyarmati plébánussal történt meg­beszélés szerint azt július 13-án átküldöttem. Akitől a mai napon nyert értesítés szerint az anyakönyvi bejegyzés a szatmári püspökség 1571/905. számú határozata értelmében kiigazíttatván, a kiigazított anyakönyv alapján kiállított születési bizonyítványt azzal kül­dötte meg, hogy az 1842-iki anyakönyvi kivonat az egyházmegyei hatóság által okmányul visszatartatott. A kért 5 korona költséget köszönettel megküldöttem. * Az időjárás ez évben általánosságban száraznak mondható. Tagadhatatlan ugyan, hogy június hó 8-án Medárd napja egy kevés esővel köszöntött be, és attól kezdve a közmondá­sos 40 napi esőzés némileg be is vált, amennyiben majd minden nap esett egy-egy kis eső. Sőt néha egy-egy hirtelen kerekedett zápor is, jókora viharokkal és nagy égiháború között. De azok az esők csak arra valók voltak, hogy a szénarendjeinket ne engedjék morgás nélkül begyűjteni, és hogy az aratást meg-megzavaiják. Meg - különösen a sző­lőkön - a peronoszpóra csíráit életre keltsék. De a földet alaposan - és amint az a már második évi szárazság után megkívántatott volna - meg nem bírták nedvesíteni, s így amidőn azok az aprós esők is július hó közepétől fogva végképpen megszűntek, ahe­lyett a beállott száraz időjáráson kívül még tikkasztó meleg napok állottak elő. Már ma ott állunk, hogy kertjeinkben lévő veteményeink besültek. Ugorka, zöld paszuly, nyári- és kelkáposzták, karalábé sat... tönkrementek. Sőt, a mezőn a tengeri vetések is - a korábbiak csövei - szem nélkül, a későbbiek cső nélkül maradnak. Előtte állunk egy ín­séges esztendőnek, ha még pár napig eső nem lesz. Hanem ahelyett - mint ma is - 33 Celsius fok melegség forráz bennünket árnyékos helyen reggel 9 órakor, a kutakban a víz kiapadt sok helyen. Igyekszünk legalább igen szép szőlőtermésünket megmenteni. Már harmadszor permetezünk, mégpedig 3%-os anyaggal. Vagyis egy hektoliter vízbe 3 kila [!] gálicot és 4 kanál meszet vegyítünk, amivel úgy látszik, hogy a kór továbbterjedését meggátolni sikerült még eddig. De nem gátolhatjuk meg a napról napra növekedő száraz forróság káros behatását mindennemű veteményekre, ültetvényekre. Különösen az utóbbi héten, július hó utoljától mai napig lefolyt nyolcad napon át még csak legkisebb éjjeli harmat sem üdítvén fel a növényeket, minden tönkrement. A még azelőtt dús terméssel biztató dinnyéknek levelei lehervadtak, a tengeri levelei elszáradtak, dohány, répák levelei lekonyultak, kromplit [!], paszulyféléket lesütötte a hő. Szóval minden, a még a földön kint lévő vetemények, ültetvények végperceiket élik. Már ezeken nem segít többé semmi időjárás. Azokat a legutóbbi napok 40 fokos hősége végképpen megölte. * Folyó augusztus hó 4-én meghalt Nyíradony község határához tartozó Tamási pusztai ^6 birtokán Kriston Dienes 48-as honvédszázados 62 éves korában. Kemecsei születésű volt, ifjabb fivére Kriston Ignác sógoromnak. Őt is Szabolcs megye bizottmánya nevezte ki hadnagynak 1848 augusztus havában a megye által felállított mozgó nemzetőr zászlóalj­hoz, melyből a 48. számú - nagy hírre vergődött - honvéd zászlóalj alakult, ahol 1849. évi március hóig már mint főhadnagy szolgált. Amikor is a II. hadtest parancsnokául Répássy 227

Next

/
Thumbnails
Contents