Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)
Takács Péter: Egy Szabolcs megyei honvéd-szolgabíró gondolatai a magán- és közéletről 1830–1916 között
úgy Buda várának - súlyos véráldozat árán történő - bevételekor, hogy a győzelem pillanatában minden vitézi érdemet illően kell jutalmazni. Amikor az ostrom befejeztével számba vették a zászlóalj veszteségét, kiderült, hogy „Majos Károly fő és Sipler Károly, Derzsy, Debreczeny, Kiss és Vidovics hadnagyok hullottak el. Ezen kívül 17 közlegény elesett és 173 sebesült..."10 Az említett történelmi pillanattól Krasznay Péternek nem kellett attól tartania, hogy a zászlóalj szemrevételezésekor a névtelen számadatok között említik majd. Akár győzelemről, akár veszteségről szól majd a jelentés, névvel nevezett hadnagyként említik dicsőségét is, botlásait is. A dicsvágy és a megszolgálni szándékozott bizalom, párosulva az osztrákok elleni gyűlölettel, és a hazaszeretettől fűtött érzelemmel, olykor megfontolatlan cselekedetre sarkallta a frissen kinevezett hadnagyot. A vár bevételét követően Rakovszky maga mellé vette segédtisztnek, de szeleburdiságát tapasztalván, le kellett cserélje. A frissen kinevezett hadnagy lelkesedését az őrnagyi bölcsesség imigyen értékelte: „Rakovszky őrnagy engem megszólítván, kijelentette, hogy elismeri, hogy vakmerő bátorsággal bírok, de nincs elég komoly higgadtságra hajlandó természetem. S így a segédtiszti állásra még szeles gyermek vagyok,... Mert ha... Királyrévben a zászlóalj másik feléhez vitt paranccsal lelőnek, az nem jutott volna rendeltetési helyére, a mi miatt még a községnek elrendelt bevétele is elmaradhatott volna...”11 A regnáló középnemesi rendnek utolsó, és a dzsentri középbirtokos közhivatalnokok első nemzedékének lassan nagykorúvá serdülő tagjaként Krasznay Péter végigszolgálta a szabadságharcot. Komárom várából - a kitartás jutalmaként elnyert szabad elvonulás kegyelemével - azzal a gondolattal és érzéssel indult haza Szabolcs megyébe, Kemecsére, hogy egyelőre kudarcot vallott a politikusi nagyravágyás és a szeleburdi remény, mely 1 848 szeptemberétől százezrekkel elhitette: a magyar hadi dicsőség eredményeként a magyar szent korona leszedhető a Habsburg-dinasztia fejéről. Habsburg I. Ferdinánd 1 526-os székesfehérvári koronázásától IV. Károly 1 920-as trónfosztásáig - négyszáz évig- minduntalan lappangott a magyar politikában egy vonulat, amely hol nyíltabban, hol rejtettebben ápolta azt a vágyat, és remélte, hogy a rendi, majd a polgári nemzet meg- cselekszi ezt a csodát. Kasznay Péter 1848-tól bizonyíthatóan 1 909-1 91 0-ig, az 1905- ben választási győzelmet aratott koalíció szétzilálódásáig — ha nem is a trónfosztásban — reménykedett a nemzet teljes szuverenitásának visszaszerzési lehetőségében. A szabadságharc idején ezért, valószínűleg inkább a nemesi vérrel adózás hagyományától sarkallva, mint a polgári hazafiság mindenkit kötelező hadiszolgálatától vezérelve, életét és vérét is kockára vetette. Krasznay Péterrel együtt - 1848/49-ben - a függetlenségi eszmékbe kapaszkodva egy, a harctéren vérét hullató nemzedék ápolta ezt a reményt. A századfordulón azonban parlamenti foteleket, padsorokat tördelő, értelmetlenül és felelőtlenül évekig obstruáló, hónapokig üresen fecsegő, sem az állampolgárokkal, sem az országgal, sem a köz- és vagyonbiztonsággal nem törődő anarchisták a maguk gazdagodására, hiúságuk és vagyoni gyarapodásuk kielégítésére csúfolták meg a szentnek vélt eszméket, és profanizálva, üzletet csinálás közben máglyára vetették a magyar nemzetet. Krasznay Pétert nem vitte rá a lelke, hogy 1 848/49-ből üzletet csináljon, a komáromi menlevél birtokában üldözöttnek nem érezhette magát. Az onnan magával hozott néhány kitöltetlen menlevéllel egy-két bujdosó honvédtisztnek is büntetlenséget szerzett. Negyvennyolc ügye azonban szentebb volt számára annál, semhogy abból üzletet csinált 10 Uo. 100. 11 Uo. 109. 17
