Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)
Krasznay Péter naplójegyzetei 1861–1916 (Forrásközlés)
lelkészt, Gonda Balázst, hogy keresztelje meg ezt a csatornát annak megteremtőjéről, gróf Lónyay Menyhértről Lónyay-csatomának. Mit ő a jelenlévők örömriadásai közben sue forma [forma szerint] teljesítvén, hajókra ültünk, és a Himnusz éneklése közben továbbeveztünk Bujig, hol én átadva a további hivatalos működést Jármy Jenő gávai főszolgabíró kollégámnak, hazaindultam. Ezzel a mű befejezve lévén, a sok mérnök széjjelszéledt. Egyedül Mezey maradt még Kemecsén. Egyrészről azért, hogy a demecseri út töltését, mely a kemecsei főfolyás és a sényői folyás torkolatának összeköttetéséül is szolgál, végleg rendbe hozassa, másrészről pedig, hogy az én Mariska leányommali szívügyét is véglegesen rendezhesse. Ami már október elejétől a jegyváltás stádiumában állott, és csakis a lakodalom idejének meghatározását sürgette, amit azért nem lehetett biztosan megállapítani, mivel itt nekivaló állás nem lévén, Boronkay kérelmére elment a Berettyó szabályozásához szakaszmémöknek, s mint ilyennek Berettyóújfaluban kellett laknia. Megjegyezni kívánom ehelyütt, hogy feleségemnek Mezey ellen az a kifogása volt, ^ hogy közepesen valamivel alóli termetű ember. Míg Mariska leányunk, ha arcban nem volt is kiváló szépségnek mondható, de minden leányaink között legszebb, valódi junói termettel bírt,100 így kiállásra nem jól illett hozzá vőlegénye. De mivel szegény Piroska leányunk férjhez adásánál ő idézte elő a szerencsétlenségét, szerényen hallgatott. És bár, ha nem rajongott is az új vőért, de igyekezett jó arcot mutatni hozzá, miután látta, hogy Mariskának nagyon tetszik az a nem szép fiú. Mezey pedig a Berettyónál szakaszmémökké megválasztatván, Karácsonyra eljött. Amikor is megállapodtunk abban, hogy esküvőjük 1883. február hó 6-án fog megtörténi. Már akkor egyidejűleg elbeszélte, hogy amint Újfaluba megérkezett, azonnal megbízást kapott, hogy a Kálló folyócska szabályozásának elutasított 800 000 forintos terve helyett egy olcsóbbat készítsen. Mivégett már azon folyás menetelét a Szatmár megyei Vállaj-bélteki vízválasztótól kezdve Újfaluig beutazván, a télen keresztül azt fogja munkálni. Számítása szerint sikerülni fog annak szabályozása 140 ezer forint költséggel, mely nagy különbség onnét nyeri magyarázatát, hogy az első terv szerint a Kálló patak az eddigi folyásán a Sárréten keresztül hordott földből készült töltések között lett volna vezetendő, az Ivánfenék patakon át a Körösbe, Mezey pedig azt Berettyóújfalu és Herpály nevű külvárosa101 közötti laposon 31 kilométerrel rövidebb úton tervezte a Berettyóba vezetni, mely úton hordott töltést sem igényel. 1883.év Melynek elején, ti. febmár hó 6-án esküdtek örök hűséget Mariska leányom és Mezey Gyula. S ezzel teljesedésbe ment már pár év óta táplált reményök, és minden anyagi érdektől és számítástól távolálló őszinte óhajtások, hogy mielőbb egymásé lehessenek. A lakodalom a vőlegény kívánságához képest minden feltűnés nélkül, szűkebb családi körben ment végbe. A szemmel láthatólag boldog új házasfelek másnap már Bihar megye Berettyóújfalu városába utaztak, hol már akkor Mezey nemcsak otthonosnak érezte magát, hanem a Kálló folyó szabályozási terve által úgy a társulata, mint minden érdekeltek előtt közbecsülés és elismerés tárgyául szolgált. Az ottani számos s előkelő birtokos urak, s 100 Juno, római istennő, Jupiter felesége, feladata az erkölcsi tisztaság és a női termékenység biztosítása. 101 A Herpály név egy középkori település emlékét őrzi. 105