Az 1956-os magyar menekültek ügye Iserlohnban. Forrásválogatás - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 35. (Nyíregyháza, 2006)

Források - Újságcikkek

kormány, mert állítólag túlságosan nagy szimpátiát tanúsítottak a felkelők iránt. Budapesten folytatódnak a letartóztatások. Pontos számok nem isme­retesek. Ezen letartóztatások kapcsán „bizonyos igazságszolgáltatási szervek téve­dései" ellen foglalt állást a magyar szakszervezetek lapja, a „Népakarat". Mindenesetre eközben hangsúlyozza, hogy csak „néhány letartóztatás" tör­tént jogtalanul. A vizsgálatok kiderítették, hogy a letartóztatottakat soha nem hallgatták ki és soha nem látták a letartóztatási parancsot sem. Az ügyvédek csak nagy nehézségek árán tudtak védenceikkel kapcsolatot teremteni. A tör­vénytelen fegyverbirtoklás miatti súlyos börtönbüntetésekkel kapcsolatban megjegyzi az újság, hogy a történelem nem őket fogja vétkeseknek tekinteni. Kádár magyar miniszterelnök tegnap nyíltan beismerte, hogy a rendszer ellenségei még mindig aktívak és Magyarország gazdasági helyzete rend­kívül nehéz. Ahogyan Kádár az adn, a szovjet-övezetbeli hírügynökség által terjesztett interjúban kifejtette, az „ellenforradalom" elleni harc kezdetben katonai jellegű volt, időközben azonban politikai küzdelemmé változott. Budapest tiltakozik... A magyar külügyminisztérium jegyzékben tiltakozott az osztrák kormánynál az ellen, hogy Magyarország képviselőitől ismételt felszólítás ellenére is megtagadják az osztrák területen fekvő menekülttáborokba való belépést. Ez a tény annál sajnálatosabb, mert más külföldi bizottságok számára ezen tábo­rok látogatása megengedett. „A magyar kormány nem mehet el tiltakozó sza­vak nélkül azon tény mellett, hogy magyar állampolgárokat Ausztriában re­gisztrálással, ujjlenyomat-vétellel és kihallgatásokkal gátolják a hazatérés­ben. A magyar külügyi hivatal a legnagyobb határozottsággal tiltakozik az ellen, hogy olyan fiatalok, akik szülői engedély nélkül, kalandvágyból a ha­zájukat elhagyták, politikai menekült státuszt biztosítsanak. Az érintett csalá­dok ezrei türelmetlenül várják gyermekük hazatérését." A kérdés gyors és pozitív elintézése nem csak a nemzetközi jognak tesz eleget, hanem a két ország baráti kapcsolatainak további erősítéséhez való hozzájárulást is jelent - szól végezetül a jegyzék. Tegnapelőtt éjszaka csak 534 menekültnek sikerült átlépnie az osztrák határt. Az ENSZ egyelőre ki akar várni Nem valósult még meg eddig az ENSZ-közgyülés azon határozata, hogy a magyarországi fejlemények megfigyelésére az Egyesült Nemzetek megfi­gyelőket küld a magyar határokra. Az ENSZ-palota tájékozott körei a közel­jövőben nem is számolnak a megfigyelők európai utazásával. Ez a halogatás vélhetőleg azzal a kísérlettel van összefüggésben, hogy a feszültség enyhüljön. Ezen kívül olyan spekulációk terjednek, hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents