Zágoni Á. Károly: A nagytiszteletű Beregi Egyházmegye Emlékkönyve - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 34. (Nyíregyháza, 2005)
A nagytiszteletű Beregi Egyházmegye Emlékkönyve (Forrásközlés)
4-én, prédikátor Tóth Mihálynak célhoz intézett tanítása által. A lakosok gróf Schönborn uradalmához tartozott református magyar jobbágyok lévén: az Uradalmon kívül, más különös jótevője az egyháznak nem volt és nincs. E miatt kénytelen templomával, paplaki és iskolai lakhelyeivel, egy mindössze is csak három vékás kiterjedésű beltelekre együvé szorítkozni mint első kezdetében, mikor még iskolatanítója nem lévén, iskolai fundus sem kellett. Mikor pedig már fent álló iskolája volt is, iskola házhely a proportio által nem adatott. 27. Gecse A hitújítás kezdetében Várinak volt filiája Gecse, de már 1646-ban Macsolának lett filiája 1714-ig, amikor anyaegyházzá lett. Anyakönyve kezdődik 1776-ban, Cseresznyés Sámuel papságában. Hajdan fatemploma s tornya volt, 1805. június 25-én kelt királyi engedelemnél fogva pedig, jobbára csornai Kajdi Lajos úr és nője Ludányi Bay Therézia asszony buzgalmuk, bőkezűségük, s fáradhatatlan szorgalmuk igen díszes kőtemplomot, kőtornyot, paplakot emelt ezen egyház számára. Fölszenteltetett ezen új kőtemplom 1817. szeptember 21-én. Máramarosi nyugalmazott esperes Nánási Mihály és Gecsei akkori lelkész Fazekas János által. A régi parokhiális telket ajándékozta Bereg megyei alispán Kajdi István úr, de ez távol esvén a templomtól, az elöljárók és tekintetes Bay Therézia asszonyság 1826. augusztus 1-én elcserélték erdőbényei Bényei Károly urnák a templommal által ellenben lévő puszta telkével, amelyen bár semmi épület nem volt, de mivel a régi parókia teleknél szélesebb volt, Bényei Károly úrnak 300 váltó forint toldás pénzt fizetett, melynek 2/3-át a tisztelt úri asszonyság fizette le. 1827 szeptemberében új papi lak építéshez fogott az egyház, amely gyorsan felépülvén, 1828. május 21-én, akkori lelkész Varga János bele is költözött. A nyolc öl hosszú, s majd öt öl széles házhoz hat öl követ hordatott tekintetes Bay Therézia asszonyság a dolgozó mesteremberek élelmezésén kívül pedig az építési szerekre 427 váltó forintot adott. Van az egyháznak benn a helységben, egy puszta fél telke, a lelkész használata alatt, hihető, hogy ezt is Kajdi István úr ajándékozta. Van 2 köblös szántóföldje is, amelyet egy reszotirionalis perben nyertes lévén kapott. Bír Borzsován is egy telek darab részt, ezt is a pap használván. Nagyobb harangján ily körírat van: „t. Csornai Kajdi Lajos Úr, és t. Bay Therézia asszony öntettek a Gecsei reformata Ekklésia részire. 1826. " Ezt öntötte Szathmari Pál, Fülesden nyom 3 mázsát és 31 fontot, mint egy 600. váltó forintba került. A kisebbiken ez van: „Nobilis ecclesia Gecseiensis ... S.S. Trinitatis fudi curavit, sub Curatore Nicolao Gecsei anno Domini 1777. " [!] 172 fontos öntötte Fogarasi Lőrinc, Erdélyi Rettegi lakos, 132 váltó forint 48 fért. Klenodiumai közt van egy arannyal futtatott talpas ezüst pohár „ Görgei Kata 1779" írással, ismét egy aranyozott ezüst tányérka ily írással: „Görgei Kata 1779. " Metszett betűkkel ismét van egy négy itcés cin kanna K.L. B.T. és 1817. Betűkkel és számmal. Vannak több kendők és abroszok, többek közt egy aranynyal kivarrott szélű ismét más arany csipkés szélű kendő.