Kovács László: Tanú vagyok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 32. (Nyíregyháza, 2004)

III. Az országhatáron kívül

Pali kereste a kapcsolatot olyan régi foglyokkal, akikkel magyarul vagy németül szót érthet. Sikerült. Megtudta és velem már zokogva közölte, hogy a munkára alkalmatlanokat — nemcsak a férfiaknál, hanem a nőknél is — megölték gázzal. Hiába vigasztaltam. Teljesen magába roskadt, tekintete üvegessé vált, mereven nézett maga elé. Csak percekig maradt mellettem, és egész éjjel motyogva, édesanyját és kishúga nevét emlegetve járkált fel és alá a barakkban. Hajnalban, mikor ránk nyitották a barakkajtót, félrelökte a kijáratnál álló karszalagosokat, és Anyu! Anyu! kiáltásokkal mindenki szemeláttára nekirohant a drótkerítésnek. Csak egy fényes villanás. Pali teste megvonaglott — vége. De az őrtoronyban röviden kattogott az automata fegyver is. Az őr biztosan kapott pótadag snapszot és cigarettát hőstettéért, hogy egy Häftling szökését megakadályozta. Ilyen esetet később többször is láttunk. A KZ-kban ez volt a módi. Ekkor győződtünk meg róla, hogy a drótkerítés valóban magasfeszültség alatt áll. Mi, újak a megdöbbenéstől és az iszonyattól mozdulni sem tudtunk, a karszalagosok és a régiek, mintha mi sem történt volna, tették a dolgukat. Ők már megszokták. Pali tetemét a kerítésről csak este, a világítás felkapcsolása előtt emelték le az erre kijelöltek. A holttestet az esti Appell (sorakozó, létszám-ellenőrzés) idejére a felsorakozott barakklakók mellé fektették. A létszámnak egyeznie kellett! Csak ezt követően vitték el kézikocsin hasonló sorsú társainkkal együtt. Megölték legjobb barátomat, egyedül maradtam! A tőlünk elkerített szomszédos táborrészlegben fogolyruhás nők mozgására lettem figyelmes. A kerítés közelébe mentem, amikor Laci! Laci! Lacikám! kiáltásokat hallottam. A hangot megismerve természetesen anyu és Évi nevét kezdtem kiabálni. Ők hamarabb felismertek és a kerítés közelében vártak.