Kovács László: Tanú vagyok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 32. (Nyíregyháza, 2004)

II. Magyarországon

ség, a honpolgári hűség és városunk és vármegyénk iránt tartozó kötelezettségek teljesítésének útján haladtunk. Éppen ezért a legszörnyűbb mértékkel fel sem mérhető az a csapás, amely egy irtóztató lavina hirtelen legördülésével reánk zúdult, és egyszerre elpusztította mindazt, amit egész életünkben szorgalommal építettünk. Ez a lavina most már mindnyájunk életét elpusztítással fenyegeti. A hatóság által tett intézkedésekből következtetjük, hogy mindnyájunknak egy messze fekvő tanyára való kitelepítése forog szóban. Nem is tudjuk leírni, hogy az eddig létesített gyűjtőtáborok nehézségeinek ismeretében milyen kimondhatatlan testi és lelki szenvedések várnak reánk, ha ez a kitelepítés valóra válik. Távol minden élelmezési központtól, távol minden egészségügyi intézménytől, teljes testi leromlás, az ezzel járó járványos betegségek és ezek következményeként az elkerülhetetlen halál vár ránk. Ez a sors vár nemcsak a halállal szembenézni tudó férfiakra, hanem a soha senkinek sem vétett ártatlan gyermekeinkre, asszonyainkra is. Úgy érezzük, hogy mi nem érdemeltük meg ezt a keserű sorsot. Ezért bátorkodunk könnyel telt szemekkel, egy utolsó könyörgéssel jönni és imára kulcsolt kezekkel, esedezünk, hogy a reánk lesújtani készülő utolsó nagy csapást rólunk elhárítani kegyeskedjék. Nagyon szerény lett már a mi igényünk, a fokról fokra egyre mélyebbre történő letaszítottságunkban. Sok ezer léleknek haláltól való szabadulást jelentő hálasóhajtása fog égnek emelkedni, ha abban a kegyelemben részesülünk, hogy a városnak csak 2-3 utcájában, a legszűkebb helyre összeszorulva megmaradhassunk. Esdeklünk érte, legyen a halálos ítélet megkegyel mezes útján ilyen módon átváltoztatva. Hiszen sok helyen, sok városban ilyen módon lett az ottani zsidó lakosság elhelyezve. És ha talán a sors úgy rendelné, hogy ezt a kegyelmet ne kapjuk meg, a kitelepítéssel kapcsolatban legalább valami enyhítésért esedezünk. Hadd maradjanak meg az ügyeink intézésére, egészségügyünkről való gondoskodás céljára létesített központi szervezeteink és intézményeink továbbra is