Kovács László: Tanú vagyok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 32. (Nyíregyháza, 2004)

II. Magyarországon

akart. Oda csak akkor mentünk, ha az feltétlenül fontos, elkerülhetetlen volt. Az esti lefekvést az első napokon a helyhiány miatt minden alkalommal külön kellett megszervezni. A házba telepített (igen kevés) középkorú férfinak nem volt semmi tényleges, rendszeres elfoglaltsága. Ezért azután volt, aki nappal aludt, éjszaka pedig a tornácon szunyókált. Szerintem ez az állandó tétlenség, a semmittevésre kárhoztatás, és az ebből következő „felesleges vagyok" érzése és valósága is komoly tényezőként játszott közre a gettóba bezárt tömeg testi és lelki elnyomorodásában. Második napon lefekvés előtt a négy anya minden gyereket a szobába rendelt, s az ajtót bezárták. Egy felelősséggel teli, sorsunkért aggódó, mégis határozott hangvételű beszélgetés kezdődött el velünk. A nyolc gyereket egyenrangú partnernek tekintve mondták el anyai jó tanácsaikat, útmutatásaikat. Ma is elszorul a szívem, amikor felelevenedik előttem ez a hatvan évvel ezelőtti beszélgetésünk, aminek csak a tartalmát tudom feleleveníteni: teljesen ismeretlen és kiszámíthatatlan mindnyájunk jövője. Ezért mindent meg kell tennünk egymásért, segíteni egymást és a tőlünk még jobban rászorulókat. Ha valamilyen ok miatt valaki elkerül, elszakítják a többiektől, ne hagyja el magát, próbáljon talpon maradni, legyen becsületes! Ne hagyjátok magatokat, legyetek bátrak! Soha ne feledjétek el, ami apáitokkal történt, ahogy szétszakították családjainkat, ahogy bántak és bánnak most is velünk! Ha majd felnőttök és családotok lesz, mondjátok el, mi történt, mit tettek velünk, a becsületes, törvénytisztelő magyar állampolgárokkal, csak azért, mert zsidók vagyunk! Végül: A tisztálkodás legalább annyira fontos emberi szükséglet, mint az étkezés. E szavak, érzések elkísértek oly sok szörnyűségen keresztül, s még ma is bennem vannak az akkor el nem mondott fogadalmunkkal együtt. Én magam még ma is időszerű, egy egész életre szóló parancsolatnak tekintem az akkor, ott elhangzott intelmeket. Ma is csodálattal és hálával adózom e négy törékeny, szép és művelt fiatalasszonynak. Szülőanyám, Anci és Magda néni negyvenen innen, egyedül Lili