Kovács László: Tanú vagyok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 32. (Nyíregyháza, 2004)

II. Magyarországon

Körülbelül félúton rövid pihenőt kaptunk. Le lehetett ülni az árokpartra, de a lovaknak is jólesett egy kis pihenés. A már említett szeplős csendőr ekkor vette észre fejemen az iskola jelvénye nélküli sötétkék gimnáziumi egyensapkát. Először csak üvöltözött, majd kiszólított és csuklóztatni kezdett: „Feküdj! Fel! Térdhajiítás! Békaügetés" stb., többször egymás után. Szerencsémre hamar vége lett a pihenőnek. De mielőtt beállhattam volna a sorba, anyuék és a közelben lévők előtt megbotozta a hátamat, vállamat, fejemet. Hiába könyörgött anyu sírva neki, csak akkor hagyta abba, mikor a menet elindult. Közben drága anyámnak is kijutott a szitoközönből: „Büdös zsidók...! Lesz még rosszabb látványban és sorsban is részed, meg a fattyúdnak is!" stb., majd anyunak is többször az arcába vágott a botjával. (Csak Simapusztára kiérkezésünkkor tűnt el a zöld folt a szeme környékéről.) Máig sem tudom, miért bőszítette úgy fel sapkaviseletem? Jó kondíciómnak, a gyerekkori sportolásnak, de nem utolsósorban „vagányságomnak" is köszönhető, hogy fizikálisan nem viselt meg ez az epizód, és hamar túltettem magam rajta. De a csendőrök iránti egész életre szóló gyűlöletemnek a csírái drága anyámra zúduló szidalmak és az ő megverése miatt ekkor települtek meg tudatomban és egész énemben. A nyíregyházi gettóban Kimerülten, éhesen, porosan piszkosan, a rövid idő alatt tapasztalt kegyetlenségek hatására kétségbeesetten, megalázva és megfélemlítve ért menetoszlopunk a Nyíregyháza területén kijelölt gettóhoz. Oszlopunkat a Kossuth utca elején, a sírköves udvar vonalánál felállított, deszkából ácsolt főkapunál állították meg. Volt olyan vidéki csoport, amelyet zuhogó esőben hajtottak, űztek a derék lovas banditák, hogy minél hamarabb a városba érjenek.