Kovács László: Tanú vagyok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 32. (Nyíregyháza, 2004)

IV. Családunk mártírjai

A magyar kormány jóvoltából ez lett szeretteim sorsa a holokauszt idején. Nem voltak frontkatonák, mégis meg kellett halniuk. Utaltam rá, hogy sokfelé érdeklődtem, több helyen kutattam szeretteim sorsa, eltűnésük körülményei után. Eközben kapcsolatba kerültem önzetlen, segítőkész emberekkel. Az ő emberségük, a tőlük kapott információk, valamint e történet megírása együttesen oldotta a több mint fél évszázada magamban hordott „görcsöket". E folyamat közben egyre fokozódott bennem a felismerés: a múlt történéseinek felelevenítése (és itt nemcsak a holokauszttal, hanem egész közeli történelmünkkel kapcsolatos traumákra gondolok), még akkor is kötelező, ha az — sebeket feltépve — fájdalmat okoz. Úgy gondolom, hogy a magyar társadalomnak is szüksége van erre a felelevenítésre, a saját múlttal való szembenézésre, ami — sajnos — hat évtized alatt még mindig várat magára. * * * Nagyszüleim sorsát és eltűnésének körülményeit kutatva a volt bergenbelseni KZ Archívuma jóvoltából olyan új információk birtokába jutottam, amelyekről itt kötelességemnek tartom külön is említést tenni. A tábort a felszabadító Brit Királyi Hadsereg VIII. Páncélos Hadtest 63. páncélelhárító ezrede a belseni helyőrség Wermacht parancsnokával kötött lokális fegyverszüneti egyezmény 1945. április 13-i aláírását követő második napon, április 15-én vette át. Ez az írásban is rögzített „gentlemen's agreement" (adott szóra épülő megegyezés) egyedülálló, példa nélküli esemény volt a II. világháború történelmében. A megkötött fegyverszüneti egyezmény és előzményei: A táborban tombolt a kiütéses tífusz- és vérhas árvány. Tömegesen szedte áldozatait az éhhalál. Márciusban 18168, április 1. és 15. között 9313 Häftling