Kovács László: Tanú vagyok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 32. (Nyíregyháza, 2004)
III. Az országhatáron kívül
A BRABAG zeitzi KZ-ja Zeitz az Elster folyónál, Leipzigtől DDNy-ra mintegy 40 km-re lévő, több mint ezeréves kisváros, gazdag helytörténeti és műemléki nevezetességekkel. A város lakóinak száma a II. világháború végén 38 ezer fő volt. A környék barnaszénben nagyon gazdag. Jórészt ennek tudható be, hogy 1934. októberben a náci hierarchia legfelsőbb köreivel kapcsolatban álló (később hírhedté vált) IG Farben Industrie AG kezdeményezésére és vezetésével tíz részvénytársaságból megalakították a Braunkohle-Benzin AG-ot (Barnaszén-Benzin Rt-t). Az új cég 1938-ban a várostól mintegy 4 km-re felépítette egyik gyárát, ahol a barnaszénből szintetikus benzint, és a motorizációhoz szükséges egyéb anyagokat állították elő nagy mennyiségben. További gyárakat építettek még 1935-1939 között a hasonlóan kedvező geológiai övezetekben található Böhlenben, Magdeburgban és Schwarzheideben. A zeitzi gyár első éveiben produkált 50, 200 és 300 ezer tonnás évi termelési teljesítményének megoszlása: 25% benzin, 45% dízelolaj, 15% kenőolaj és 15% parafin volt. Az 1939. szeptember 1-jén kezdődött háború a termelés további növelését követelte, ugyanakkor több száz munkást katonának hívtak be. A munka-erőszükséglet kielégítésére előbb nőket osztottak be, majd a megszállt (BENELUX országok, Csehszlovákia, Franciaország, Lengyelország stb.) területekről igyekeztek munkaerőt szervezni. Mivel ez a módszer akadozott, kényszertoborzás útján hoztak új munkaerőt főleg a kelet-európai országokból. A háború kedvezőtlen alakulása tovább növelte az ellentmondást: kell a katona, kell a termék, de nincs munkaerő. Ennek feloldására a meglévők munkaidejének növelésével és a katonaköteles koron felüliek munkába állításával próbálkoztak. Ugyanekkor megkezdték a külföldi kényszermunkások tömeges alkalmazását, cseh, francia, lengyel és szovjet stb. állampolgárokból, valamint az amerikai, angol, cseh, francia és szovjet hadifoglyokból. A BRABAG vezetősége abban voit