Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Clementis Róza (? -1880): A két jegyes. Regény

intézvén szavait jegyesséhez, részvét teli hangon kérdé őt -, „mi bajod Aurélia? miért vagy oly halgatag?" A hölgynek sóhaj lobbana ki ajkain s halgatot - bús volt - égre emelt kék szemei bánatot fejezének ki - hiszen ki találod kedves Olvasónőm a csügedés okát - kinem elégíté a hölgyet ifja ösztön szerű viselete közönyös udvariassága sérteni kezdé határtalan szerelmét - gyakori elmerülésse gyanút ébreszte benne. - Vallomásokat, ön megtagadást s fel áldozó szerelmet igényelt ő jegyessitől, s hajh - ha el gondola - vallomást még egyszer sem hallót tőle. - „E halgatagságod búsít engemet Aurélia, mond mi bánt, unod magad nem de? kedves jó leány elvagy házunknál barátnőidtől szigetelve, mond, parancsolj hová kocsizzalak ki melyikhez, hogy szét oszlassam lelked borúit, mik reám is árnyat vetnek". A hölgy komolyan nyugtatá szemeit az ifjú arczán egy ideig, mintha érzelmeit akarná onnan ki olvasni - végre majd nem öntudatlanul válaszolá „Sehova Ödön, sehova se vágyom elmenni." „Egy derék barátságodra méltó hölgyei ismerkedtetlek meg kedves Aurélia, ha akarod, Förster Ilda szerény s vonzó társalgássú hölgy mondhatom nem allyasulsz barátságával, - egyszer elkésérlek hozá nem de Aurélia?" lelkesíté az ön érzelmétől lelkesedet ifjú társnőjét, „nem de", folytatá a beszélő, „felkeressük őt, s tán kedved lenne az estvelen egy sétát tenni, oda irányoznánk utunkat, s még mindég halgacz?" türhetlenkedék az ifjú - Aurélia ismét rá tekintet, de nem többé a keserv méla pillanatával, ajaki mosolyra fakadának, vegyületével a gúnynak, s hangján a sérelemnek szóla az ifjúhoz - „Köszönöm Ödön hogy felráztál fásult egykedvűségemből, valóban szavaid nevetésre ingerlének!" „Szavaim nevetésre ingerlének?" csodálkozék az ifjú - „fel nem foghatom mi nevetséges rejlene azokban miután ép jelenleg semmi élczet sem akartam mondani." „Úgy tehát öntudatlanul beszélsz a Kertész leányról kivel össze ismertetni akarsz - ha ha ha annál nevetségesebb!" „Kertész leányról?! megfoghatlan vagy ma Aurélia, én az Ügyvéd leányáról beszéltem." „Igen igen jól meg értélek - az Ügyvéd leánya valódi pór nő - ha ha ha - Ödön", - áradozék nevetésbe olvadozva a hölgy „lásd e meg rázkódást neked köszönöm s az ügyvéd leánnyának, mi jó esik nevetni, de hald valódi okát is - minap Atyámmal jövék Almodról, utunk mint tudod az Ügyvédi lak mellet vit el, történetessen mindketten oda pillantánk, képzeld mit láttunk. Atyám ismeré meg az ügyvéd leánnyát egy kezében roppant kosár füvet vont a virág kertből ki felé, másikban pedig vizes edényt vit, ha ha ha Ödön, ez nevetséges látvány volt - s most értesz tehát?" -