Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Clementis Róza (? -1880): A két jegyes. Regény

természetbe" - s olykor meg szabadulni hazúrúl" - szólt az ifjú őszinte vidámságai s ez utó gondolattal mellyel szavait berekeszté. „Hivasd fel a Csőszt parancsolá Sziléry, Ödön engedelmeskedék, s néhány perez múlva együt tért meg a kérdéses egyénnel, ki hosszadalmas panasszal beszélé el mint gázolák le legszebb gabnájukat az Ügyvéd marhái. Hah! tüzeskedék az Ifjú örökös, egy eszme által lelkesedve, „engedje Apám hogy magam mennyek le pirongatni Förstert korlátlan cselédi gasságáért, s illetőleg az ő hanyagságáért leginkáb." „Igen igen menny s mond meg neki a kárt mit gebéi okoztak termésemben s emlícsd oda nagy lelkűségemet is hogy ezekért kárpótlást nem követelek ha máskor nem fog történni, egyéb iránt egy szúrással nem ejtesz mély sebet rajta, értesz? ezt nyelved ügyességire bízom, de illő modorba legyen ne hogy czifrán kísérjen ki házából, e zord durva Embertől ki telne illyesmi, s ki perlekedne aztán vele, az Ügyvéd szemét szálban is támaszra talál most." Türelmetlenül halgatá végi Atyának bő beszédét az Ifjú, s menekülvén gyorsan szobájába siete - ne tekincsünk utána úgyis tugyuk hogy tükör előtt találnánk őt - de még mielőtt hiúságáért bűnösnek vádolandjuk őt már bocsánattal sietünk elejbe - s ím ismét láttyuk víg fütyürészéssel ki lépni az ajtón, s előre sietni a folyosón, mit egy bút hozó perezre elhagyandó volt, ki érve a hosszú oszlop sorok mögül az udvarra vezető lépcsőkön ismét Atyával találkozék, s az elmenő Kerülővel, kivel beszédét s értekezésseit most végzé el az öreg Sziléry. „Ahun la" figyelmezteté őket a Csősz egy át haladó kocsira, „ott megy ni Förster Uram kocsija s benne ő ül már most ne tessék az Úrfinak fáradni." „Nem az volt ő, nem jól látót kend" kiálta fel indulattal Ödön. „Az Ügyvéd volt" szólt az öreg Sziléry - „szót se többet, most vissza mehecz szobádba, úgyis jobb ha magam végzek." Villám sújtottan tért vissza Ödön, - nem láthattalak kedves gerle - sóhajtotta ő, egy perczig sötét borúként árnyalá be arczát egy neme a bánatnak mely magában mégis boldogító egy eszme mely maga teremt maga sző boldogságot, maga sújtja le magát, s ismét felvirul fel zöldell a semmiből -, és a szerelem az Ifjú újra remélt s békétlen szívének holnapra ígért elég tételt, - holnap gondola ő látom őt, e kebel nem veszti el türelmét, e szű remélni fog még dobogni meg nem szűnik. S epedve várta a jövő napot, minden reményt tükrözött feléje. Atyám nincs hon gondola - semi sem gátoland meg. Az óra négyet ütöt, közeige a látogatás ideje, az ifjú is hoszszan tekinte magán végig, aztán a tükör elébe ált, jobra balra igazgatá dús fekete fürtéit, mik anyira kiemelték halvány hosszas arczának kellemét, tekéntete ártatlan, kissé gyermeki mely mind inkább vonzóvá tevé őt, magas vékony alakja s lenge mozdulata tói nádra inkább mint egy imádotjához készülő sze-