Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Clementis Róza (? -1880): A két jegyes. Regény

e nyugtalanság is mennyire boldogítá őt, a leányt kit szeretet ki elöl annyiszor úzte el sorsa fellelé - oda veté magát tréfából a halálnak érte, s a kedves leány siete a viszon áldozattal - s mentve vannak mindketten,- s most az éj miat elkelle hagynia őt - óh mért is oly hosszú az éj - tépelődék az Ifjú, de álom nem jőve szemeire, ébren leié a reg.- S ő ismét türelmetlenül vára az idő multát, jöttét mely vissza vezesse kedvesséhez. - Élénken s vidoran leié a hölgyeket, Ilda még kissé halvány arczokkal de elégé üdülten vára ablakába Ödönt, a természet annyira elősegíté épüléssit, hogy elég erősnek érzé magát oda hagyni az ágyat s szabadon üdvözölni kedvessét, - derülten mosolyga az érkezőre mint nap keltén a föld virágai elfeledve az éjjet csupán a jelenbe élnek feledve azt hogy ismét éjszaka leend. Elbeszélé Ödön a múlt eseményeket, sorsa üldözéssit, s napjai kínnyait miket nélkülözéssé idéze elő, s a többi közt miszerént Aurélia nem jegyessé többé, s most szabadon nyújthatja kezét választótjának - szavai után lelkesedetten nyujtá kezét hölgyének, s a szerelem leg méllyeb hangján folytatá, „segéllyen Istenünk, egyesícse szíveinket, ved e gyűrűt kezemmel s hűségemmel, ne legyen sors vagy esemény mi elválasszon egymástól az életben" - s ezt oly emelt hangon oly tiszta lélekkel monda az Ifjú mintha Oltár előtt vallaná, - elragadtatva boldogságától zára karjaiba a piruló hölgyet mely nem szabadkozék csókjától, a csere meg történt, két tanú jelenléttében egy az Ég Ura a másik Arabella volt ki az elsőtől áldást könyörge rajok. Ők boldogok voltak. - Csak egy vala még hátra - a Szülőkkel tudatni mind az említetteket. Ilda megrezent midőn Vőlegénnyé ez eszmét közié vele, gyöngéd szemre hányást teve neki mert nem említé ezt hamaráb, úgy valószínűleg nehezebben lett volna a jegy váltásra rá bírható, - az Ifjú mosolyga s következő kérdést intézé kedvesséhez „Ha Szülőim meg átkozandnak s ki tagadnak vagyonukbúl mit tennél akkor Ilda?" „Kísérlek az élet nyomoraiban még élnem hagyandsz" „Tehát mért remegsz Szülőimtől?" „Mert miattam tagadják meg szivüket tőled." „Nem Szülő az ki gyermekét megtagadja - száműzve pedig csak általad lehetek - ha te szerecz akkor e szűnek mindig van hazája." Még soká valának együt, ebédnél ő is a hölgyeknél maradt, csak későn midőn az alkonyat inté őt távozásra hagyá el a Kedves lakát. Első foglalkozássá volt midőn szálássára ért Szülőinek egy egy bocsánatot kérő levelet írni, melybe egyszersmind szilárd elhatározatát is nyilvánítá - teli reményekkel bocsátá még az nap útba. -