Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Clementis Róza (? -1880): A két jegyes. Regény

képzelheted kedves olvasónőm, ha vissza emlékszik ez előtt néhány órára, midőn jelenlegi ténnyé ellen, esküt teve. Boldogan hajola a hölgy ifja válaira, mélázva tévelygenek szemei a terem fény tengerén, apró angyalokat alkotva magának annak sugaraiból, kik üdvöt láczának könyörgni reá s boldogsága tárgyára - - Ödön is elvala mélyedve, s szinte öntudatlanul tánczolt - észre vétlenül perdűlt le olykor egy harmat szemeiből - mire egy kedélyes öreg Úr figyelmes lévén, fen hangái kiálta fel! „a Magyar sírva tánczol!!!" így folyt le az estély - hagyuk ennek további mellék oldalait, - s siessünk czélunk felé! Aurélia ot marada a bál után, mit kétség kívül fel is tevénk hűsége felől hogy jegyessit el nem hagyandja. Haladtának a napok, miket Ödönünk miként máskori szün idejét hon vala töltendő, mit jelenleg a Szülők szabtak meg - miután be fejezvén a nagy iskolákat utazni kelle mennie. Gyönyörrel nézet az ifjú az érkezendő időnek elébe ha az utazás élveire gondolt, s az addig hontöltöt időt ő élvezetnek tekinté övéi körében, ha hosszú talál lenni az őket nélkülözve töltőt idő, mellyet sokszor a visszállyok nyujtnak a kitűnőknél hosszabra, minden órát jelessé hasznossá s vidámá akara tenni mit még hon tölt, s e törekvéssi szenvedéllyét sose érzé oly vágyónak mint most, úgy láczik az ifjúnak mintha a szülői házat s e családi kört igen igen soká vagy soha se láttya többé. Élvezni akart az ifjú, boldogítni s boldogítatni, de vágyai hajó törést szenvedének - napjait rabbá tevé a jegyes szerelme, s a Szülők őr szemléje kissé gyanúsítot fiók felett, gyermekként kelle bejelentni távozássát, s hon jövésssit. Aurélia volt ki e szigorú számadást leg inkább követeié. Nem volt idő, nem volt alkalom a titkon szerettet, s a tán búban hervadó leányt felkeresni, - hogy meg vallya s elbeszélje neki azon éjji kalandját mely rendkivüliségével még meg is tánczoltatá őt - nem mentheté ki magát, elvala szigetelve - s korlátok közé fogva. - - Szegény ifjú mint kel fel meg ellőzve a napot, - s titkon suhan ki ajtaján, ki lopódzik az udvarból, hogy az arra nyíló ablakból egy fehér függöny mögül meg ne látasson siet siet - még élnem éri a házat mit nyugpontjaúl választót, körűi néz a piczi kert üres mintha ki lenne benne halva a növény világ - éltető napjáért sóvárogva köny áztatta kelyhekkel néz az ég felé - az apró ibolyáktúl kezdve a leg magasb liliomig néma minden - nem jő a nap sugár s az ifjúnak vissza kell sietni az éjszakában. Szép nyári délután volt - erkélyen láttyuk ülni a szép párt, Ödön ki nád pálczájával nyom nélküli betű alakokat firkált a márvány padlatra - Aurélia szokássán kűl halgatag volt - csönd uralkodót - sokáig sokáig - mit végre Ödön tört meg - lágyan