Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Clementis Róza (? -1880): A két jegyes. Regény

„Koszorúm virágit rendezem még", válaszolá egykedvűleg a leányka, a tükör előtt álva simogatá dús szőke fürtéit s az azokat le szorító kis fehér füzért. „Szólj kedves gyermek mi hiányod még? füzéred felségessen ál, nem látok rajt igazítni valót." A leány halgatot Jöj hamar Aurélia!" ismétlé a nagy néne „Szíveskedjék magamra hagyni, öltözködésemnél nem kívánok tanút, vendégei nehezen várják kegyedet jó néni, ne fáradjon többé értem." „Ha úgy teczik tehát, jól van" gondola a megsértet házi aszszony elhagyván a piperkőcz hölgyet, s egy mély sóhaj tolult fel kebléből, fájdalmassan vevé kedvenczétől e nem várt vissza utasítást, s fel tevé magában nem háborgatni őt ha reggelig nem jő is elő, s vissza tért vendégei közé, kik minden oldalról kérdésekkel ostromiák őt Aurélia ki maradássá miat, elősször röviden később kitérőleg válaszolt a tudni vágyóknak, ő maga sem tudá okát - mert már az idő alkonyatra hanyatla s ő még meg nem jelent. „Hol van Almai Aurélia Kisasszony?" ostromiának egy szoba leányt a kereső tánczos ifjak. „Öltözködik" lőn a válasz. Ödön, ki azon perczbe lépe ki a teremből, törölgetve izadt homlokát, hallá a kérdést, s a választ, szemei meg akadának barátai gyanús tekintetén, egy gondolat villant meg agyán, s undorral fordult vissza a teremben „ő festi magát" gondola, „s azért akar csak gyertya fénynél meg jelenni" - s tán gondolod kedves olvasónőm hogy azért kezd csügedni az ifjú? azért nyugtalankodik? - óh nem - - feledé ő Auréliát más dúlja szívét - a hölgy kit minden perczbe les meg nem érkeze még pedig már estve lett, - a csillárok meg gyújtattak - a táncz szenvedéllyel folyt, de Ilda nem jöt el, hol marad oly soká? tünődék az ifjú, „hisz ők is meg hivattak az estélyre, Atyám nem mondta volna hogy a helybelieket mind meg hívta ha őket ki hagyá, igen igen ő elfog jönni, vígasztala csügedő kedéllyét az ifjú, - s újra belé vegyült a tánczosok tömkelegébe, ki tánczoltatá a vidék szép hölgyeit, s múlt az est tizen egy óra volt már - s a hőn várt hölgy el nem jöt még. Izgatót kedéllyel hagyá el Ödön a vigalom szín helyét, - „megyek mond ő, megyek meg tudni mért tagadá meg tőlem a boldogságot véle tánczolhatni az estélyen, mi boldogító lehet őt át ölelni, s meg vallani neki folytonos szerelmemet, - vendég koszorúnk gyöngyének kiáltottam volna ki őt, ki tüntettem volna Aurélia mellet." Szenvedéllyétől zaklatva siete Ödön a setét úton kedvessé laka felé, melynek egy ablakát kivilágítva látta még, sietve suhant át egy setét folyosón melynek végén egy zárt ajtót zörgete meg, egy perez múlva nő cseléd nyitá meg azt. -