Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)
Bevezetés
el, nemigen nyughatik Hont és Nógrád megyei tapasztalatokon (a regény fordított jellegét valószínűsíti továbbá az is, hogy evangélikus lányok maguktól nem valószínű, hogy katolikus, zárdába vonuló hölgyekről fantáziáltak volna...). Műveltségük szélességére az is jellemző, hogy zongorázni is tudtak (bár a fiatal Pongrácz-házaspár házának leírásánál nem említtetik, hogy náluk is lett volna otthon zongora), műveltségük szűkösségére pedig, hogy pl. színház után csak sóvárogniuk adatott (a naplóíró, mikor pl. Egerben jár, rendkívül bánkódik, hogy épp elmaradt a színielőadás hisz még soha nem láthatott színházat). A kézirataikban fennmaradt egyetlen tót dal azt dokumentálja, hogy nyilván beszéltek szlovákul is - ha e nyelv az ő írott kultúrájuknak, úgy látszik, nem is vált szerves részévé. Kultúrájuk legjobban dokumentálható része természetesen a fennmaradt versgyűjtemény alapján rekonstruálható: a hosszú időn (legalább két generáción) keresztül gyarapított gyűjtemény azt mutatja, hogy sok és sokféle verssel kerültek kapcsolatba, s a verskultúrát igen nagy becsben tartották. E versgyűjteménybe bemásolták a korabeli irodalmi közízlés igen sok versét: másolták - tehát magát a verseskönyvet nemigen vásárolták meg. A versgyűjtemény egyrészt mint egy egyéni és családi ízlést dokumentáló antológia szolgálhatott, másrészt mint emlékkönyv: igen sok bejegyzés arra vall, hogy vendégek írhatták be tanulságos vagy csak szép verssoraikat, versidézeteiket; harmadrészt pedig mint daloskönyv (akkor is, ha kottás lejegyzés e kéziratokban nem fordul elő): a versek legnagyobb részét nyilvánvalóan énekelték, hiszen a korabeli társasági szórakozásnak nem csekély részét, szűkebb családi körben is, az asztal melletti éneklés, nótázás tette ki (a naplóíró unokájának, Margócsy Emilnek régebbi emlékezése szerint még az 1920as években is - amikor pedig már összehasonlíthatatlanul sokkal urbanizáltabb körülmények között éltek, hiszen pl. rádiójuk is volt - a vendégjárás szokványos kérdése volt a „van-e új nóta?" fordulata, melyet közös éneklés követett...). A versgyűjteményben igen sok Petőfi-vers fordul elő - ami Petőfi ízlésmeghatározó szerepét újfent megerősíti; e versek persze elsősorban a dalszerző Petőfitől, korai korszakából valók, s a „komolyabb" Petőfi-versek alig is vannak képviselve. Sok hazafias vers is előkerül, némely aktuális politikai esemény verses visszhangja (pl. Széchenyi István halálára írott óda stb.), sok-sok népdal vagy népdalutánzat, „magyar nóta", nem kevés szentimentális ballada és verses elbeszélés, emlékkönyvbe illő giccses versikék stb. - mindez teljesen osztatlanul, egymás mellett, hierarchizálás nélkül együtt alkotja azt a „nem modern" költészeti horizontot,
