Pro memoria. Nyíregyházi összeírások 1752–1850 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 29. (Nyíregyháza, 2003)

Nyíregyháza társadalma az újratelepítés utáni évszázadban

tartoznak, van-e mesterlevelük, hány inassal, legénnyel dolgoznak, és hogy csak mesterségüket űzik, vagy gazdálkodnak is. A XIX. század első felében jelentős változások történetek a város életében. Az 1803-as és 1824-es örökváltság-szerződés által a parasztközösség földesúri jogokat kapott, ugyanakkor hosszú évekre vagyonarányosan kivetett váltságadót is magára vállalt. A régióban egyedül megváltakozó közösség 1803-ban adózóinak vallását, foglalkozását és tisztségét is feltüntető alfabetikus névsora olvasható a 9. sz. forrásban. A közlés során az egyazon vezetéknevüeknél a magánhangzó variációkat megszüntettük és a leggyakrabban használt formát alkalmaztuk. Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy egy-egy népes rokonságban a névadási szokások miatt többen is viselték ugyanazt a nevet, de az összeírásban csak az egy családban élőket különböztették meg az ifjú és idős megjelöléssel, az unokatestvéreket, nagybátyákat nem. Ezért fordul elő, hogy egy névből több is található az összeírásokban. A 10. számú mellékletben a teljes örökváltság évében, 1824-ben készült adóösszeírást, amely a polgárosuló Nyíregyháza lakosainak vagyoni viszonyait is mutatja, teljes terjedelemben tesszük közzé. Az összeírás is utal az egy-egy gazda tulajdonában-használatában lévő földnagyságra, de nehezen azonosítható be általa az 1759 óta meghatározó határhasználati forma, a szállásgazdálkodás. Egy-egy szállás nagyságáról, tulajdonosairól tudhatunk meg többet az 1824-1825-ben készült városi összeírásból, amiből most csak a szálláson földet bíró birtokosok nevét és a földnagyságot közöljük. A megváltakozott közösség 1837-ben kapta meg a privilégiált mezővárosi címet biztosító oklevelet, amely felmentette a nemesi vármegye „gyámkodása" alól. A betelepítés utáni első száz év végén, 1850-ben készült a városban élőket rendkívüli részletességgel bemutató népszámlálás, amely két hatalmas kötetben házanként írja össze az együtt élő háztartásokat és azok tagjait, általában a családtagok egymáshoz való viszonyát is feltüntetve. A pontosabb kapcsolatok megértése érdekében a forrásközlésben táblázatba illesztettük az adatokat és az asszonyok esetében a férjes nevet is kiírtuk. A felnőtt gyermekeket fia-lányaként, a kicsiket gyerekként tüntettük fel. Legtöbbször a háztulajdonos foglalkozását jelzi az összeíró, a házban lakó felnőtteknél azonban a földműveléssel foglalkozókét nem, csak az értelmiségiekét, a kézművesekét, városi alkalmazottakét és a fonókét. A három kéz írásából, a második kötet első lapján tett feljegyzésből, amely szerint az adatfelvételt Szénffy Gusztáv városi kapitány készítette 1850 februárjától, valamint a megjegyzésnek a májusi változásokra történő utalásából arra következtethetünk, hogy segítséget is igénybe vett a munkához, továbbá, hogy az összeírok többször is vissza-visszatértek egy-egy helyre. Mindezek ellenére is vannak olyanok, akiknek nem tudták a vezetéknevét. Nem jegyezték fel továbbá az özvegyek leánykori nevét sem, illetve nem adtak választ arra a kérdésre, hogy hol van a ház tulajdonosa, ha a lakók között csak a feleségét és gyermekeit írták össze. A családi kapcsolatok pontosításához és az összeírás használatához próbálunk segítséget nyújtani a megjegyzés rovatba írt magyarázatokkal. Minthogy a betelepítés utáni száz évben még nem rögzültek a nevek, ezért a vezetékneveket azokban az összeírásokban, amelyeket teljes közléssel jelentetünk meg