Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza önkormányzata 1753–1848 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 28. (Nyíregyháza, 2003)
Nyíregyháza igazgatásának története (1753-1848)
rend fenntartása érdekében az úriszék határozatban mondta ki, hogy a megbízatást el nem fogadókat büntetéssel: áristommal, illetve 12 rénes forint bírsággal sújtják. 57 Hogy ez visszatartó erő lehetett, mutatja Fitkonidesz Mátyás csizmadia esete, akit mint az adószedéshez nagy segítséget jelentő írástudót esküdtnek jelölte a főbíró 1793-ban, de ő nem akarta elfogadni a tisztséget, „ellene szegezte magát" az elöljárónak, sőt a tizedest meg is ütötte. Mégis elvállalta a köztisztséget, mert már nevét jelentették a földesúrnak, és makacskodása esetén 12 rénes forint büntetéspénzt kellett volna fizetnie. 58 A XVIII. század végétől a feladatok sokasodása miatt a bírák egyszemélyes döntéshozó hatáskörét több tagból álló testületekre: a mindennapi életet irányító electa coinmunitasra, azon belül a városgazdálkodási feladatot ellátó gazdálkodószékre, valamint a jogi ügyletekben intézkedő és bíráskodó senatusra ruházták. A testületek tagjai számarányosan képviselték a különböző vallású és jogállású lakosságot. Ezért mindenhol az evangélikus gazdák voltak többségben, de volt 2-2 református, római és görög katolikus, ill. néhány nemes is. Az 1803-ban, majd 1824-ben megváltakozó és földesúri jogokat bíró közösség azonban nemcsak a különböző vallásúak és társadalmi jogállásúak érdekvédelmére törekedett, hanem igyekezett biztosítani a betelepítéstől itt élők előnyét a folyamatosan érkezőkkel szemben. Az 1837-es privilégium rögzítette is, hogy közhivatalt csak polgár viselhetett. Polgárnak pedig az jelentkezhetett, aki 1833 előtt már itt élt, a városban ingatlannal bírt, jó magaviseletet tanúsított, teljesítette a közadó- és közmunka tartozásait, lerótta a váltságot, kifizette a mérsékelt polgártaksát és a polgármester előtt letette a polgárok esküjét. Kérvény nélkül váltak polgárokká a döntéshozó testületek tagjai. Ahogy szűkült a tisztségviselőknek jelölhetők száma, úgy szigorodtak a bíróságra ajánlottaknál is a feltételek: a rátermettség mellett kitétel volt a közigazgatási gyakorlat, ezért mind a fő-, mind az albírónak korábban tanácsnokként kellett tevékenykedni. A választók köre is nagyon leszűkült. Kezdetben az ún. ősgyülésen mindenki megjelent, majd később a tisztújító gyűlésen a lakosjoggal, 1826 után a polgárjoggal bírók választották a fő- és vicebírót, az egyéb tisztségviselőket pedig az electa communitas. 1837 után már a bíróválasztásba is csak közvetetten, megbízottai, a választott közönség, ill. annak 12 tagú delegációja révén szólhatott bele a városlakó. Voltak olyan tisztségek, amelyeknek az ellátásához helyismeret is szükségeltetett, így pl. a hadnagyokat, adószedő esküdteket palétánként állították. Előnyt élveztek minden tisztség választásánál azok, akik már viseltek tisztséget és ismerték a városirányítás mechanizmusát, de fontos volt az is, hogy saját gazdaságukban bizonyították-e rátermettségüket. A bírák általában a legtekintélyesebbnek tartott gazdák és legügyesebbnek mondott kézművesek közül kerültek ki - sokszor azt követően, hogy a városi elöljáróságban már más területen tevékenykedtek. A XVIII. század végére egyre fontosabbá vált az írni-olvasni tudás is, hiszen a tisztségviselők mindinkább részletes adminisztrációra voltak kötelezve. Bár az elszámolások jegyzőkönyvezését a nótárius végezte, a napi munkához szükséges volt, hogy ők maguk el tudják olvasni a kiadott 57 V. A. 101/i. 40/40. 1792: 12. 58 V. A. 102/a. 1/81. 1793. július 24. 189. fol.
