Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza önkormányzata 1753–1848 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 28. (Nyíregyháza, 2003)

Nyíregyháza tisztségviselőinek hatásköri utasításai (forrásközlés)

mind a kisbírák és tizedesek által fogják berendelni, mind a három rendbeliekről ugyan­annyi külön naplókönyvük fog lenni, melybe pontosan be fogják írni melyek minemű dologban és hová tettek szolgálatot. 3. A cúgos társaság lovairól Ezen esztendő január 25-étől kezdve, midőn a nyolc cúgok már mind fel fognak állani, rendesen csak a cúgos társaság lovai lesznek kirendelendők, evégből minden cúgnak kü­lön numerusa legyen, melyről állandóul neveztessen és irattasson. A hetiszereket azon időkre kelletvén tartogatni, midőn a szolgálatok megszaporodása miatt a cúgok mellett megszorulástól kelletik, vagy lehet tartani. 4. A hetiszeresek lovairól A hetiszeres lakosok is, kik a hetiszerek váltságát nem teljesíttették, addig, míg azt telje­sítenék, kétfélék fogván lenni. Földet bírók, kik esztendőnként egy kötél földtől négy és hat lovat tartók, kik esztendőnként két napot fognak lóval szolgálni, ezek leginkább a te­kintetes vármegye gyűlései, és míg másképp meg nem változik, a faszolások alkalmá­val lesznek kirendelendők. 5. A város cúgjairól A város cúgjai leginkább a város dolgában fognak használtatni ajármos ökrökkel együtt, hogyha mindazonáltal a szükség úgy fogja kívánni, forspontra ki fognak rendeltethetni, a forspontbér akár nyugtatványban, akár készpénzben fizettessen, mindenkor a váltság­cassát fogván illetni. 6. Kiknek kell forspontot adni Forspontokat kelletik adni a tekintetes vármegye tisztviselőinek minden assignatio nél­kül, a katonaság és utasok számára pedig csak assignatio mellett. Egyébiránt hogyha ezen eseteken kívül kérettetnék forspont, és egyéb hátramaradás okozása nélkül teljesít­tethetik, azon kívül is fog fő- vagy vicebírói commissio mellett a lehetőségig adatni. 7. Forspont nyugtatványért és készpénzért kiknek Forspontokért egyedül a tekintetes vármegye tisztviselőitől és katonaságtól fogadtatha­tik el nyugtatvány, a többiektől előre lefizetendő készpénz kívántasson a tarifa szerint. 8. A f or spont-nyuglatvány okról A forspontokért bejött nyugtatványokat mind a városgazdák fogják magok keze alatt tar­tani, ezeket minden fél esztendőben fel kelletvén a tekintetes vármegyére terjeszteni ak­kor, ha a jegyzői hivatal által mind a várost, mind a cúgos társaságot, mind pedig a la­kosokat illető nyugtatványok külön kiszámíttatni, s a járuló bérnek mennyisége felől az illető kezekhez bizony ságlevelek adatni fognak.

Next

/
Thumbnails
Contents