Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza önkormányzata 1753–1848 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 28. (Nyíregyháza, 2003)

Nyíregyháza tisztségviselőinek hatásköri utasításai (forrásközlés)

5. A polgármester, bírák és jegyzők feladata a vendégek fogadásakor 1843. december 14. A város vendégeinek elfogadása tárgyában küldöttségek mellett az eddigi mód, misze­rint a polgármester közhatározás után vagy véletlen esetekben elnökileg is intézkedett, továbbra is megmaradván, egyes vendégek elfogadására a polgármesteren kívül a két bíró és két jegyző megbízatnak közvetlenül vagy a fogadóba rendelni meg az elfogadást, vagy pedig a vendégeket saját házuknál is elfogadni. Az utóbbi esetben egy-egy úri sze­mély elfogadásáért egy pengő, a cseléd elfogadásáért pedig egy bankó váltóforint meg­jutalmaztatás mellett úgy azonban, hogy az mindenkor szokott polgármesteri assignatio útján fizethető a pénztárból, s ha legfeljebb egy hét alatt assignatio végett a polgármeste­ri hivatalnak be nem mutattatik, azon túl több nem assignálható. Továbbá a fogadóbani elfogadások iránt azon megszorítással, hogy felesleges megrendelések eseteiben a pol­gármesteri hivatal az assignatiót nem teheti meg, hanem köteles az eseteket hozandó ha­tározás végett a közönségnek bejelenteni. SZSZBML, V.A. 101. 16/16. No. 525. 1843. VÁLASZTOTT KÖZÖNSÉG 1. „A választott közönség tagjainak hitformulája" Esküszöm az élő Istenre, ki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság egy örök Isten, hogy én ezen város közönséges dolgai és gazdaságai kormányozására elválasztván min­den erőmből azon igyekezem, hogy ezen város javát s boldogulását minden különös ma­gam haszna keresése nélkül előmozdítani, semmit a város javaiból és jövedelmeiből sem magam igazságtalanul el nem tulajdonítok, sem másnak eltulajdonítani meg nem enge­dek, hanem azt tehetségem szerént őrizni és oltalmazni fogom, minden, a várost károsító titkos tetteket és igyekezeteket az elöljáróknak bejelenteni s felfedezni el nem mulatom. Ezen város törvényes rendszabásait mind magam pontosan megtartani s oltalmazni, mind másokkal megtartatni főbb kötelességemnek esmérem. Mind a tekintetes nemes vármegye rendelésének, mind elöljáróimnak híven engedelmeskedem, s azoknak enge­detne nélkül elválasztott közönség gyűlésében, ha csak egészségem engedi, el nem mu­latom, a reám bízott kiküldöttségekben hűségesen és lelkiesméretesen eljárok és azokról részrehajlás nélkül való tudósítást teszek, mindeneknek minden atyafiság, barátság, félelem, irigység, egyszóval minden emberi tekintetek félretételével igazságot, igaz

Next

/
Thumbnails
Contents