Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza önkormányzata 1753–1848 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 28. (Nyíregyháza, 2003)

Befejezés

BEFEJEZÉS Nyíregyháza már újratelepítésétől, a XVIII. század közepétől rendelkezett a mezővárosi önkormányzat elemeivel, 1786-ig mégis a földesúri falvak életét élte. A közösség mindennapjait irányító, a Palocsaynéval és Károlyi Ferenccel, mint a helység birtokosaival kötött szerződésekben foglaltak teljesítését szervező bírákat, az árendába adott haszonvételek kezelőit, a közigazgatási feladatok ellátását segítő tisztségviselőket a földesurak tudtával és beleegyezésével választotta a jobbágyközösség. Az elöljáróság a megtelepedés utáni években a korabeli jogszokások alapján végezte a feladatát. Az évente tartott tisztújításokon mindig más és más lakos került a különböző tisztségekre. A közösség érdekében való tevékenykedés nem volt semmilyen feltételhez, igazgatási gyakorlathoz kötve - kötelesség volt. A lakosok hangadóinak értékítélete döntött arról, hogy kit javasolnak a földesúrnak és a földesúr által kiválasztottak közül végül kit választanak meg. A betelepülés utáni években így sokszor az egy helyről nagyobb csoportokban érkezettek szava érvényesült. A telepítést követő folyamatos migráció következtében a népességszám rohamosan emelkedett, s ezzel arányosan nőtt az elöljárók feladata is. A sokasodó problémák megoldásához, a népesség eltartásához szükséges tevékenységek szervezéséhez, az 1786-tól négy országos vásár lebonyolításához az újabb tisztségviselők mellett a munka zömét végzők bírák segítésére döntéshozó testületet állítottak fel. A 40 tagú electa communitas - élén a bíróval - gyakorolta a mezővárosi jogokat: szervezte a gazdálkodást és igyekezett élni a közösség számára biztosított autonómiával. A földesúri regálékat árendáló város és a szállásföldjén gazdálkodó, és az elöljáróság által bérelt pusztákon állatokat tenyésztő nyíregyháziak a betelepítés után fél évszázaddal már olyan tehetősek voltak, hogy fel tudták vállalni a földesúri szolgáltatások pénzen való megváltását. A város igazgatásának szempontjából fordulópontot jelentett a Dessewffyféle 1803-as örökváltság, hiszen ezzel a jobbágyközösség földesúri jogokat kapott és a Károlyiak társbirtokosa lett. A joggyakorláshoz újabb tisztségekre, igazságszolgáltatást gyakorló testületre volt szükség. A váltság kifizetéséhez felvett kölcsönök törlesztéséhez és az újabb megváltakozáshoz pedig mind több pénz kellett, ezért egyre fontosabbá vált a városi bevételek növelése és ehhez a jövedelemkezelők feladatának pontosítása. A testületek által hozott statútumok kisebb-nagyobb feladatmódosításokról, és a XVIII. század végétől már a saját gazdaságát a közösségért végzett munkáért odahagyó tisztségviselők honoráriumáról is rendelkeztek, bár rendszeres évi fizetést csak 1818-tól, a közebédet biztosító városi konyha felszámolását követően határoztak meg. Ekkor már a városi tisztségek kezdtek hivatallá válni. A közösségért végzett, sokaknak terhes, egy évig tartó kötelezettség-tisztségviselés helyett a XIX. század első felétől már többen vállalták az akár több éven át tartó hivataloskodást. A földművesek mellett a városlakó kézművesek és az értelmiségiek is bekapcsolódtak a közért való munkálkodásba, és tisztségből tisztségbe kerülve eljutottak a bíróságig is. A két örökváltság körüli időszakban megerősödött a tisztségek hierarchiája és mind határozottabban körvonalazódott az igazgatási elitbe tartozók csoportja.